Újabb két kvótát kaptunk, hét síelőnk lesz Phjongcshangban

Újabb két kvótát kaptunk, hét síelőnk lesz Phjongcshangban

A nemzetközi szövetség (FIS) döntése értelmében Magyarország is indulhat az alpesi sízők csapatversenyében a február 9-én rajtoló phjongcshangi téli olimpián, így a férfiaknál és a nőknél is két-két versenyző képviselheti majd az országot.

A hazai szövetség (MSSZ) csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csapatverseny 16 kvótája közül – ebből egy a házigazdáé – többet is visszamondtak, ezek egyikét kapta meg Magyarország. A FIS honlapja szerint Magyarország a 19. helyen áll a rangsorban, azaz negyedik tartalék volt, de Liechtenstein és Horvátország után a legjobb lemaradók közül Japán és Szerbia is lemondott a részvételről.

Az MSSZ hétfőn úgy határozott, hogy a férfiaknál Kékesi Mártont, a nőknél pedig Hozmann Szonját és Maróty Mariannt jelöli a csapatba. A nők esetében ugyanakkor jelezte, hogy – a térdszalagszakadást szenvedett Miklós Edit eredményei révén járó két indulási joggal – csak abban az esetben mehet mindkét síző, ha a FIS elfogadja az egyik kvóta B kvalifikációs versenyzőhöz kerülését.

A legfrissebb fejlemények után ugyanakkor erre már nem kell várni, mivel a csapatversenyben való szerepléssel automatikusan két-két helyet szerez az adott ország. A férfiaknál Kékesi Márton mellett Samsal Dalibor lesz tagja a csapatnak.

Kapitány Ildikó, a magyar szövetség főtitkára arról is beszámolt, hogy a csapattagok egyéniben is indulhatnak. Tájékoztatása szerint a két női versenyző műlesiklásban és óriás-műlesiklásban áll még rajthoz, Kékesi minden számban indul, míg Samsal később dönt arról, hogy a lesiklást vállalja-e, de a másik négy egyéni számban versenyezni fog.

http://mno.hu/

Szerdán derült ki az is, hogy Swaney Elizabeth révén a síakrobaták félcső számában is lesz magyar a dél-koreai játékokon. A magyar sportolói küldöttség így 19 fős lesz Phjongcshangban.

A téli olimpián induló magyarokAlpesi sí: Hozmann Szonja, Maróty Mariann, illetve Kékesi Márton és Samsal DaliborGyorskorcsolya: Nagy KonrádMűkorcsolya: Tóth IvettRövid pályás gyorskorcsolya: Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia, illetve Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor és Oláh BenceSíakrobatika: Swaney ElizabethSífutás: Szőcs Emőke, Kónya Ádám


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »