Újabb illegális bevándorlókat találtak egy hűtőkonténerben

Újabb illegális bevándorlókat találtak egy hűtőkonténerben

Nyitókép: DPA

A Nagy-Britanniába tartó hajó egyik hűtőkonténerében fedezték fel nem sokkal azután az embereket, hogy a hajó elindult a hollandiai kikötőből, mind a 26-an túlélték.

 

Október végén 39-en haltak meg egy konténerben, azóta került ismét a figyelem középpontjába az embercsempészeknek ez a módszere.

 

Hírdetés

Hollandiában a vlaardingeni kikötőbe tért vissza nem sokkal indulása után az a dán teherhajó, amelyiknek a rakterében 26, Nagy-Britanniába tartó bevándorlót találtak. Az illegális bevándorlókat a legénység vette észre, egy hűtőkonténerben rejtőztek el. Ketten közülük annyira kihűltek, hogy kórházi ellátásra szorultak, a többieket orvosi ellenőrzésnek vetették alá. Úgy tudni, senki sem halt meg.

Az illegális bevándorlóknak évről évre egyre komolyabb akadályokat kell leküzdeniük, hogy bejussanak Nagy-Britanniába, ahová Németország után a legtöbb migráns vágyik. A brit The Telegraph napilap cikke szerint ez sokaknak sikerül, és ezt az örömöt megosztják másokkal is. Főleg a fiatalok, akik különböző közösségi oldalakon, videón örökítik meg, hogyan jutottak be a szigetországba, és arra ösztönöznek másokat is, hogy kövessék példájukat.

Leginkább az essexi tragédia áldozataihoz hasonló módszert, a hűtőkonténereket ajánlják, azt mondják, a határőrök ott nehezebben veszik észre őket a hőérzékelő készülékeikkel. Azt is hirdetik, hogy ez a legkényelmesebb és leggyorsabb út, csupán negyven perc alatt át lehet jutni Nagy-Britanniába.

Az embercsempészek is közzétesznek hasonló tartalmakat, egyfajta hirdetésként a közösségi oldalakon. A videókat elsősorban albánok készítik, akik egyébként is a legnagyobb emberkereskedelmi hálózatot építették ki Európában. Utánuk következnek a vietnami, kínai, nigériai, román, szudáni, eritreai és indiai bűnbandák.

Az uniós hatóságok felszólítják a közösségi média-szolgáltatókat, hogy legyenek szigorúbbak, azonnal töröljék vagy korlátozzák a bűnözők és bűnhálózatok hirdetéseit, kommunikációs lehetőségeit. A YouTube közösségi oldal azonban a migránsok által készített videókat nem tekinti a közösségi irányelvek megsértésének. Úgy fogalmaz, a videók nem sértők, kivéve, ha veszélyes vagy törvénybe ütköző magatartásra ösztönöznek vagy utasítanak.

M1


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »