Újabb figyelmeztető jelzés: A Szövetség helyett a szlovák baloldal profitált az OĽANO gyengüléséből

Újabb figyelmeztető jelzés: A Szövetség helyett a szlovák baloldal profitált az OĽANO gyengüléséből

A legutóbbi AKO-felmérés egyik legfontosabb adata a magyar nemzetiségűekre vonatkozó preferenciamegoszlás. Az Aliancia-Szövetség elégedett lehet, sikerült kiiktatnia elsőszámú ellenfelét a szlovák pártok közül, ám helyébe rögtön kapott másik két kihívót, miközben saját pozícióját nem sikerült kellőképp megerősíteni. Most látszik csak igazán a belső bomlasztó erők, liberális trójai falovak ténykedésének eredménye.

A Szövetség-Alianciára ugyanis a magyarok alig több mint negyede szavazna (28 százalék), miközben a második helyen a HLAS áll, 20 százalékkal. A Magyar Fórum az AKO szerint a harmadik legnépszerűbb párt (megjegyezzük, az AKO gyakorta túlreprezentálja Simon Zsolt pártját), 18 százalékkal, a negyedik helyen pedig a Smer áll 10 százalékkal.

Máshonnan megközelítve, az OĽANO népszerűsége a magyarok körében 5 százalékra csökkent, helyette feljött a baloldal, és a HLAS és a Smer együtt elviszik a magyar voksok 30 százalékát.

Még ha az AKO számait nem is tekintjük pontosnak, a trend egyértelműnek tűnik.

Számtalanszor hívtuk fel a figyelmet, hogy az OĽANO és Gyimesi György parttalan támadása a Szövetség részéről úgy, hogy közben minden más párt felelősségét figyelmen kívül hagyják a kormányzati döntéseket illetően, kontraproduktív lesz. Egyszerűen azért, mert az OĽANO fontos nemzeti-konzervatív célokban (például családpolitika, kultúrharc) akár szövetséges is lehetett volna. Az egyoldalú narratívák tömkelege viszont a Szövetséget a baloldali és liberális  tábor felé sodorta. A párton belül nemzeti-konzervatív irányt kiiktatni akaró elemeknek ez kedvező fejlemény, a magyar közösségre nézve már kevésbé.

Hírdetés

Gyakorlatilag a Szövetség is azt a hibát követte el, amit a progresszívok és sajtójuk: lenyomták az OĽANO-t, ám kellemetlen mellékhatásként megerősítették a Smert (esetünkben a baloldalt).

A Szövetségnek most már kevésbé kell tartania a 2020-as választásokon előlépett konkurenciájától, de ő maga nem erősödött meg érdemben, az OĽANO-t, mint kihívót csak lecserélte a baloldalra, amelynek ráadásul sokkal nagyobb erőtere és sajtója van az OĽANO-nál.

A Magyar Fórum relevanciáját nehéz megbecsülni a liberálisok felé billenő felmérésekből. Az önkormányzati és megyei választások viszont elég egyértelműen rámutattak, hogy a párt csak a felmérésekben létezik, a realitások teljesen másról árulkodnak, mint az AKO felmérései.

Ám mindenképpen érdemes lesz figyelni, hogy a felmérés eredményére hivatkozva felmerül-e a Szövetség két kisebbik platformjának részéről az az elvárás, hogy a Magyar Fórum is kapjon helyet a pártban. A Simon-féle párt kétségívül a liberális vonalat erősítené, és ha vele kiegészülve a másik kettő kis platform megpróbálhatna nyomást gyakorolni az MKP platformra.

Ne feledjük, hogy a Most-Híd platform elnöke, Rigó Konrád nyíltan célként tűzte ki, hogy a Szövetséget a szlovák liberális pártok felé kötelezze el.

Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »