Újabb csernátoni kúriát hoznak rendbe

Sikeresen pályázott a csernátoni önkormányzat a község tulajdonában lévő, Fűzfalva falurészen, a főúttól nem messze található klasszicista stílusú Farkas–Konnáth-kúria felújítására a 2014–2020 közötti országos vidékfejlesztési programban az épített kulturális örökség fejezetnél. A 17–18. század fordulóján vagy a 18. század első felében épült kúriát a falu vásárolta meg a Konnáth családtól.

A 17–18. század fordulóján vagy a 18. század első felében épült kúriát a falu vásárolta meg a Konnáth családtól az alsó iskola működtetésére a 19. század végén. Az udvarház – amely nem is olyan régen még a 3-as számú iskolának adott helyet, legutóbb pedig óvoda működött benne – lepusztult, tatarozása már nem tűrt halasztást. A felújítási tervet a kézdivásárhelyi ifj. Gál Zoltán tervezőmérnök készítette el.

Két év előkészítő munka után, tavaly elkezdődhetett a Farkas–Konnáth-kúria felújítása. A kiírt versenytárgyalást a Baumeister cég nyerte meg. Szakemberei már teljes egészében kicserélték a tetőzetet, és újraépítették a 1970 körül eltüntetett tetőablakokat is. Ottjártunkkor a külső-belső felújítás párhuzamosan zajlott, állványok vették körül az épületet. A munka végeztével a keleti szárnyban továbbra is működne az óvoda, viszont a nagy termet, illetve a nyugati szárnyat átalakítanák kulturális rendezvények számára.

Újjáépül a régi impozáns kapu is, a kerítéssel együtt, továbbá az udvart is szeretnék rendezni.

2013-ban Csernátonban ugyancsak pályázati pénzből sikerült felújítani az István Dániel-féle kúriát, a jelenlegi Sylvester Lajos Községi Könyvtár székhelyét.

Iochom István – 3szek.ro


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »