Újabb albán belügyminiszter mondott le a kábítószer-kereskedő rokonság miatt

Lemondott Fatmir Xhafaj albán belügyminiszter szombaton, helyét Edi Rama kormányfő biztonsági tanácsadója, Sander Lleshi veszi át – derült ki a meglepetésszerűen távozó tárcavezető közleményéből.

Lleshi korábban a hadsereg tábornokaként szolgált, folyékonyan beszél németül, és Németországban, illetve az Egyesült Államokban tanult.

A miniszterelnök elismerően nyilatkozott Xhafaj úttörő teljesítményéről, ugyanakkor jelezte: nagyobb gyorsaságot és jelentősebb eredményeket vár utódjától.

Albánia a NATO tagja, és az európai uniós tagság várományosa. Brüsszel többször felszólította a balkáni országot, hogy lépjen fel határozottabban a korrupció és a szervezett bűnözés, azon belül is a kábítószer-kereskedelem ellen.

Xhafaj 19 hivatalban eltöltött hónapja alatt többször került nyomás alá az ellenzék részéről, amely azt követelte, hogy mondjon le kábítószer-kereskedő féltestvére pere miatt. Xhafaj féltestvérét több mint hét év börtönbüntetésre ítélték Olaszországban.

Az ellenzéki Demokrata Pártot vezető Lulzim Basha szerint a belügyminiszter távozása "mérföldkő volt a politika megtisztításáért folytatott harcban". Basha hangsúlyozta, hogy Xhafaj volt az egyetlen olyan európai belügyminiszter, akinek fivére kábítószer-kereskedő. A tárcavezető elődje, Saimir Tahiri ugyancsak azért mondott le, mert rokonságát kapcsolatba hozták a kábítószer-csempészettel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »