Újabb adót vetne ki a kormány, drágulhatnak a biztosítások

Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter alaposan meglepte a biztosítótársaságokat, amikor bejelentette, hogy az államnak a jövőben 8 százalékos speciális illetéket lesznek kénytelenek fizetni. Az illeték a nem-életbiztosítások után kell majd fizetniük.

 

Az újonnan megadóztatott tételek közé tartoznának a balesetbiztosítások, az autó és házbiztosítások, bármilyen vagyonbiztosítás, de még a felelősségbiztosítás is. Ez azt jelenti, hogy aki 50 euró házbiztosítást fizet, abból az államnak 4 eurónyi haszna lenne.

 

A biztosítótársaságok azzal reagáltak a pénzügyminiszter kijelentéseire, hogy számukra ez veszteséget jelent, és emiatt emelniük kell majd a biztosítások árát. Vagyis az adót továbbterhelnék az ügyfelekre.

 

Nem kis összegekről van szó

 

A második Fico-kormánynak köszönhetően a biztosítók eddig fizettek a nyereségadón kívül egy speciális illetéket, ami eredetileg idén megszűnt volna, ehelyett azonban a mostani kormány a duplájára emelte (oly módon, hogy a jövőre nem csak a kötelező autóbiztosításokra, hanem az önkéntes biztosításokra is kivetik).

 

Danko már a kampány során is feszegette a témát, bár ő “csak” 6 százalékig menne el, forrás: hnonline.sk

 

Ráadásul nem is Kažimír vetette fel először az ötletet a biztosítók extra adóztatására. Andrej Danko (SNS) a választási kampányába is belefoglalta, igaz, hogy ő csak 6 százalékig ment el.

 

Mennyit ér ez az intézkedés az államnak? A nem-életbiztosítások tavalyi összértéke 985 millió euró volt, ami tavalyelőtthöz képest 3 százalékkal nőtt (több autó- és felelősségbiztosítást kötöttek). Az extra-adó bevezetése esetén ebből az összegből közel 80 millió euró ütné az állam markát.

 

A lánc végén állók faraghatnak rá

 

Az új adó bevezetése után három lehetőség áll fenn. A biztosítók vagy elkárolják saját nyereségük rovására az egészet (erre nincs reális esély), vagy csökkentik a közvetítők jutalékát (ebben van ráció, de azzal fenyeget, hogy visszaveti az értékesítést), vagy pedig az előző kettő láncszem az egészet az ügyfelekre terheli tovább (általában ez a leggyakoribb eredmény).

 

A kormány a “könnyebb” utat választaná – a biztosítótársaságokat megadóztatná, de hogy ki mindenki fizeti meg az árát, azzal nem foglalkozik, forrás: azet.sk

 

A Szlovák Nemzeti Bank adatai szerint a biztosítótársaságok nyeresége az elmúlt évben ötödével esett vissza kb. 130 millió euróra. Ennek okai a szigorú uniós előírások és a fenntartási (értsd: közvetítői hálózat fenntartási) költségek emelkedése.

 

A Biztosítótársaságok Szlovákiai Szövetségének elnöke, Jozefína Žáková szerint

„Az új illeték eredményeképpen a biztosítók veszteségbe fordulnak, a kisebb biztosítók távoznak a piacról és muszáj lesz emelni a biztosítások árát”

 

Žáková állítja, hogy az autóbiztosítások már most is veszteséges piac, legfeljebb nullszaldósan tudnak belőle kijönni a biztosítótársaságok.

 

A Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa, Vladimír Baláž úgy véli, az emberek a drágulás ellenére sem fogják felmondani az önkéntes biztosítások szerződéseit. „Hogy felmondanák a biztosítást? Kétlem. Elég nagy ott a mozdulatlanság”, mondja a szakértő.

 

A legdrágább biztosítástípus a balesetbiztosítás volt a tavalyi évben. Átlagosan 354 euróba került, egy évvel korábban pedig 374 euró. Ebből kiindulva, egy 350 eurós biztosításon az állam 28 eurót keresne pluszban (ehhez ugye jönnek még a már meglévő illetékek és adók).

 

Sokan közvetítőn keresztül kötik a szerződést, akik gyakran kínálnak kedvezményeket, ami azt jelzi, hogy van hely csökkenteni a közvetítők jutalékain. Ugyanakkor a jutalékok csökkenésével megszűnhetnek a kedvezmények is.

 

Alku tárgya lehet az illeték nagysága

 

A DenníkN információi szerint az illeték bevezetésének bejelentése után a miniszterek összeültek, és úgy határoztak, hogy a pluszbevétel a belügyhöz, a gazdasági és a környezetvédelmi minisztériumhoz kerül majd. Egyelőre a 8 százalék is változhat (lefelé).

 

Az, hogy az SNS is csak 6 százlékig ment el, valószínűsíti, hogy a pénzügyminisztérium azért hozakodott elő a viszonylag magas 8 százalékkal, hogy legyen miből alkudni. A kérdés már csak az, meddig engedik elmenni a biztosítókat. Mindenesetre jelen körülmények között a választókat érintő érvek még nem hangzottak el.

 

A kormány többeknél is kihúzta a gyufát

 

A pénzügyminisztérium több vállalatot is kiakasztott azzal, hogy a korábban megígérttel ellentétben nem csökkenti a bankokra kirótt speciális illeték nagyságát is. Több bank is emelte szolgáltatásainak árát, köztük az egyik legnagyobb hazai pénzintézet, a Tatrabanka. A vállalatok nyereségadóját ugyan csökkentették 22 százalékról 21 százalékra, ugyanakkor új egészségbiztosítási járulékfajtákat vezettek be az osztalékra.

 

Baláž az új adóztatással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a legkevésbé konfrontatívabb területet célozta meg adóival:

„Bevételre a nagy cégek esetében lehet a legkönnyebben szert tenni, amelyek stabil bevételekkel rendelkeznek. És ez a legkevésbé népszerűtlen lépés. Mutasson nekem valakit, aki szereti például a biztosítókat? Nem azt mondom, hogy ez helyes, csupán azt, hogy az állam a legkisebb ellenállás útját választotta”.

 

 

DennikN.sk

Nyitókép: teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »