Új világrend küszöbén: Trump Amerikája valóban csak rombolni akar?

Új világrend küszöbén: Trump Amerikája valóban csak rombolni akar?

Donald Trump amerikai elnök kap hideget-meleget a nevével fémjelzett „Amerika az első” doktrínáért. Ehhez párosul még a világban általános Amerika-ellenes hangulat, illetve az európai vezetők kritikus – gyakran már hisztérikus – viselkedése. De mit akar valójában az USA, és milyen prioritásai vannak? Miért nő a feszültség a NATO-n belül?

Mivel tájainkon Amerika lépéseit sokan egy Oroszországgal szembeni támadásként értékelik, érdemes leszögezni, hogy az USA nem akarja Oroszország összeomlását, szétesését. Ennek egyszerű hétköznapi oka van: iszonyú veszélyes helyzetet teremtene, ha a darabjaira hulló Oroszország atomütőereje illetéktelenek kezébe jutna. A szükség egy erős központosított hatalomra továbbra is megvan. Csak ne legyen túl erős és ne legyenek hatalmi ambíciói.

A másik fontos alapvetés, hogy az USA legfontosabb célja megakadályozni, hogy egyetlen olyan erős hatalom jöjjön létre Európában, amely ellenőrzése alá tudná vonni Európát és az orosz területeket. A fejlett európai technológia egyesülve az orosz erőforrásokkal ugyanis már képes lenne versenyezni az amerikaival. Sőt…

Nem Hitler és a fasizmus szörnyűségei hívták Amerikát Európába a második világégéskor, hanem az a veszély, hogy a németek vezetésével létrejön egy akkora birodalom, ami megtörte volna az amerikai tengeri hegemóniát. Ezt legtöbbször Henry Kissinger egykori amerikai külügyminisztert idézve emlegetik, de valójában ez a probléma Németország 1871-es létrejötte óta állandó téma volt az amerikai stratégák körében.

Miért vált feleslegesség a NATO?

Trump és az általa képviselt amerikai stratégia jelenleg általános támadásnak van kitéve. Politikai okokból kritizálják a mainstream politikai elit tagjai, mert féltik a hatalmukat biztosító nemzetek feletti intézmények (ENSZ, WTO, Világbank, IMF, stb.) helyzetét. Trump számára ugyanis a kétoldalú kapcsolatok élveznek előnyt. Hogy miért? Mert egyszerűen tele a hócipője az állandó alkudozással és lassú döntéshozással, ami elsősorban az európai bürokráciára jellemző.

Ukrajna esetében például Németország kesztyűs kézzel bánik az oroszokkal, mert energiaellátásuk tőlük függ. Az Északi Áramlat 2 építése ellenére Nyugaton Magyarországot kiáltják ki Kreml-barátnak, többek között a Paks II megépítése kapcsán.

Aki hallgatta George Friedman magyar származású amerikai politológia-professzor előadásait, az ezzel az okfejtéssel már találkozhatott. Ő nyíltan kimondta, hogy az USA a kétoldalú kapcsolatok erősítésére összpontosít a nemzetek feletti, multilaterális intézmények helyett. Európában ugyanis két, esetleg három ország van, amelynek sorsa számára kulcskérdés: Lengyelország és Románia – mindkettőben jelentős az amerikai katonai jelenlét, és van rakétaelhárító rendszer is – illetve Magyarország, amely a Kárpát-medencét hivatott védeni az Oroszoktól.

A NATO Trump (és az Egyesült Államok) számára azért vált „feleslegessé”, mert a Szovjetunió szétesése óta Európát nem nagyon kellett megvédeni semmitől. A 9/11 terrortámadások után mutatkoztak meg az első hajszálrepedések, amikor nem mindegyik NATO ország vett részt – vagy csak nagyon vonakodva – a terrorizmus elleni harcban és az iraki hadműveletekben.

Ma az Egyesült Államok számára a NATO felesleges, mert rengeteg pénzt és energiát köt le, mégpedig azért, mert az EU nem hajlandó hadseregre költeni. Ezt a terhet a hidegháború lezárulta után is Amerikára rótták. Németország a 2008-as válság után pénzzé tette harci felszerelésének jelentős részét. Franciaország és Nagy-Britannia szintúgy, ráadásul egyre másra jönnek a hírek, hogy a német vagy brit egységek ütőképessége enyhén szólva is megkérdőjelezhető.

A földrajz nem enged

Európába két ponton lehet betörni kelet felől. Az Észak-európai-síkságon (Szentpétervár környéke, balti államok, Lengyelország, Németország, Franciaország) és Románián, illetve a Kárpátokon keresztül. Ez adja Varsó és Bukarest kiemelt fontosságát Amerika számára, de az ő támogatásukhoz valójában nincs szükség a NATO-ra, mert e támogatást egyébként is amerikai erők biztosítják számukra – lévén, hogy a többi NATO-tagnak, nincs számottevő hadereje, ami van, azt sem tudja kellő gyorsasággal mozgósítani.

Ebből a szempontból teljesen logikus, hogy Amerika nem kíván részt venni a sehova sem vezető NATO találkozókon, ahol az ő szempontjából rengeteg időt fecsérelnek el alkukra és politikára, miközben Európa évek óta csak beszél az önálló európai hadseregről. Lehet-e az USA-t ezért hibáztatni? Aligha. Európát ellenben igen, mégpedig azért, mert a politikai elit nem ismerte fel ennek jelentőségét és tettek helyett még mindig egy haldokló világrendet akar lélegeztető gépre kapcsolni.

Véget ért egy fél évezredes korszak

A másik, talán a fentieknél is fontosabb tény, hogy véget ért egy ötszáz éves korszak. Mióta az európaiak felfedezték Amerikát, a globális kereskedelem zömét az európai és amerikai partok között bonyolították, így vált az atlanti térség a világ vezető gazdasági területévé. Ez mára megváltozott. Az Atlanti-óceánon zajló kereskedelem meredeken csökken, míg a Dél-kínai-tengeren folyó kereskedelem volumene emelkedik. Itt haladnak Ázsia legfontosabb energiafolyosói, és itt van a legtöbb érdekeltsége is Amerikának. Érthető tehát, hogy Kelet-Ázsia és különösen Kína került az USA fókuszába, az önmagával hadakozó Európát pedig hagyja a saját levében főni.

Nyugat-Európa dilemmái

Nyugat-Európa ma sajátos válságba süllyedt. Hadserege gyenge, a németeké annyira, hogy külföldi állampolgárokkal töltenék fel az állományt. A sok éven át tartó, rendkívül befogadó és ultratoleráns politikája társadalmi bizonytalanságokat és feszültségeket okoz, ami politikai instabilitásban mutatkozik meg. Hiába akar Franciaország Európa vezető katonai hatalma lenni, ha a kormányzatot hetek alatt térdre kényszerítheti néhány tízezer tüntető.

De a világ kerek, Európa pedig összeér Ázsiával. Az európai tőke és technológia ki van éhezve Ázsia természeti kincseire, ezért keresni fogja őket. Az a térség pedig, amelyen keresztül eljutnak majd a kincseikhez, az Közép-Kelet-Európa lesz. Ahogy csökken az Atlanti-óceán fontossága, úgy nő Kelet-Közép-Európáé, benne a Visegrádi Négyekkel. Nem csoda, hogy az Emmanuel Macron francia elnökhöz hasonló politikusok totális háborút hirdettek a „populista, nacionalista” kelet-európai országok ellen. Ha a Trump-doktrína érvényesül, és a világ a multilaterális kapcsolatok helyett a kétoldalú egyezségeket részesíti előnyben, ugyan mi akadályozza meg abban Lengyelországot vagy Magyarországot, esetleg a V4-eket, hogy „vámot szedjenek” Nyugat-Európától az Ázsia kincseihez való hozzáférésért cserébe?

Nyugat-Európa csak akkor tudja érvényesíteni akaratát, ha fenntartja a nemzetek feletti intézményrendszert, ahol könnyebben manipulálhat. Ahogy elfogadta az ENSZ migrációs csomagját a nyugati országok és egykori gyarmataik szavazatai segítségével, úgy kötnék majd gúzsba Közép-Európát is, nehogy helyzeti és pénzügyi előnyökhöz jusson kedvezővé váló földrajzi helyzete okán.

Márpedig Amerika a Három Tenger Kezdeményezésen keresztül Közép-Európát támogatná. Nem azért, hogy még egy szöget üssön Nyugat-Európa koporsójába, hanem azért, mert egy így létrejövő gazdag térség hosszú időre elválasztaná Oroszországot Nyugat-Európától, főleg a németektől. Ez a már közel százéves, Pilsudski-féle elképzelés egy modern változata, amelynek azonban ezúttal a globális gazdasági feltételei is adottak.

Szóval, itt, Szlovákiában is fel van adva a lecke, hogy a mindenkori kormányzat ennek a kihívásnak meg tudjon felelni. Hogy mit fog választani? Van pár variáció, de erről majd egy későbbi írásban értekezünk.

Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »