Új útvonalat alakítanak ki a csempészek

Új útvonalat alakítanak ki a csempészek

A görög hatóságok a hét végén elkezdték az Idomeniben tartózkodó menedékkérők elszállítását. A görög–macedón határon kialakult sátortáborban így is több mint 11 ezren maradtak. Miután az égei-tengeri szigetekre Törökországból érkező bevándorlók száma közel nullára csökkent.

Athén szombaton nyolc busszal körülbelül négyszáz menedékkérőt szállított át az ország egyes befogadószállásaira. A nyugat-balkáni útvonal lezárása miatt a bevándorlóknak gyakorlatilag lehetetlen eljutniuk a célállomásnak tekintett Nyugat-Európába. A The Guardian helyszíni tudósítója szerint az elszállítás önkéntes alapon működik, és elsősorban a kisgyermekes családok döntenek úgy, hogy otthagyják az egyre rosszabb állapotban lévő Idomenit. Jelenleg kétezer befogadóhely áll az Idomeniben tartózkodók rendelkezésére, a következő hetekben ez a szám akár harmincezerre is bővülhet. A görög hatóságok által szombaton nyilvánosságra hozott adatok alapján az országban most is több mint ötvenezer menedékkérő tartózkodik. A migrációs nyomást ugyanakkor jelentősen csökkentette a március 20-án életbe lépett török–uniós megállapodás; a török parti őrség szigora miatt szombaton mindössze 78 bevándorló érkezett a görög szigetekre.

Ahogy Görögország szép lassan fellélegezhet, egyre nagyobb teher nehezedik Olaszországra, ugyanis a tavaszias időjárás menedékkérők ezreit indítja útnak Líbiából. A líbiai parti őrség csak vasárnap három csónakban összesen hatszáz migránst tartóztatott fel, akik között számos terhes nő is volt. Az észak-afrikai ország két kormánya közül a Tripoliban lévő vezetés cáfolta ­Jean-Yves Le ­Drian francia védelmi miniszter korábbi kijelentését, miszerint Líbiában nyolcszázezer menedékkérő vár arra, hogy valamilyen módon Európába jusson. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung német vasárnapi újság mindenesetre azt írta, hogy Olaszországba vezető új tengeri útvonalat alakítottak ki embercsempészek a Törökországból az EU-ba készülő és a Görögországban rekedt menekültek számára. Az utasokat a törökországi Antalyából, vagy a török–szír határ térségében fekvő Mersinből, vagy pedig Athénból halászhajókon vagy kisebb kereskedelmi hajókon szállítják Olaszországba, nem árulják el előre, pontosan hova.

Tömegverekedés tört ki a hét végén két németországi menekültszálláson is. Három ember megsebesült a Hessen tartománybeli Heppenheim településen, amikor összesen csaknem ötven ember szállt be két gyerek vitájába. A brandenburgi Vetschauban pedig grillezés közben szólalkoztak össze a menedékkérők; hatan megsérültek.

magyaridok.hu


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »