Új turistaösvény Tolmácsnál

Új turistaösvény Tolmácsnál

A közelmúltban adták át rendeltetésének a Szlovák Turisták Klubja (KST – Klub slovenských turistov) helyi csoportjának jóvoltából kialakított tolmácsi tanösvényt. Az első, közel kilenc kilométer hosszan húzódó turistaútvonal a Plešovica nevet kapta.

A tolmácsiak és a környék lakosai eddig csupán aszfaltozott útfelületeken tudtak hódolni a mozgás iránti szenvedélyüknek, s egy erdei útvonal kialakítása is régóta váratott magára. A tanösvény ötlete már 2017-ben felmerült, kialakításának folyamata azonban egészen 2020 végéig elhúzódott.

Hírdetés

A kisgyermekes családok által is könnyen végigjárható tanösvény Tolmács lipníki városrészének főteréről indul; itt található az első információs tábla, ami többek között a város történelmébe ad betekintést. A közeli parknál haladhatunk tovább, ahol több kültéri sporteszköz is található. Innen csak 500 métert kell sétálnunk, hogy elérjük a temetőnél elhelyezett információs táblát, ahonnan kevesebb mint 2 kilométernyire van a kilátó. Az ösvény egy vadregényes erdei területre vezet, ahol 2017 júliusában barnamedvét is láttak.

Egy közel 500 méteres kitérő után, egy emelkedőt leküzdve megközelíthetjük a 306 méteres magasságban levő kilátót, amit a turistaút legmeredekebb részén alakítottak ki. A legtöbb nehézséget a konstrukció elhelyezése okozta. Elemeinek a tévétoronytól a hegyoldalig történő szállítása kézi erővel valósult meg. A konstrukció összeszerelésénél nem hegesztettek, hanem kizárólag csavarokat használtak. A turistaösvény legmagasabb pontjáról rálátni a tágabb régióra, így Kiskoszmályra, Újbarsra és Lévára, különös tekintettel Nagykoszmály garami víztározójára, de kedvező időjárás esetén a látótérben Esztergom is kibontakozhat. A következő információs tábla az erdő szélén található; ott, ahonnan ellátni a mohi atomerőmű hűtőtornyaiig. A Kiskoszmály felé vezető úttest mentén mintegy 200 métert kell megtennünk, hogy elérjük a régi kőtörőt, ahonnan hamarosan egy újabb erdei útra kanyarodhatunk rá, ami végül arra a használaton kívül levő aszfaltozott útra visz bennünket, ami a futballpálya és a szabadtéri színpad mellett visszavezet a kiindulóponthoz, a főtérre.

A gyönyörű kilátást is magába foglaló túraútvonalat összesen hat információs tábla szegélyezi. Ezek felvilágosítást nyújtanak a térség természeti érdekességeiről, valamint a növény- és állatvilágról. Ami a növényvilágot illeti, honos a fekete bodza, az ártéri japánkeserűfű, a vadrózsa és a kövirózsa, az erdei pajzsika, a fehér akác, az odvas keltike, a vérehulló fecskefű, a piros gólyaorr, a széleslevelű gyékény, az olocsáncsillaghúr, az erdélyi gyöngyperje és természetesen az erdeifenyő, továbbá az elmaradhatatlan kocsányos tölgy. Az állatvilág képviseletében ezen a szakaszon feltűnhet az atalantalepke, a közönséges gyöngyházlepke, a nagy szarvasbogár, de ha szerencsénk van, európai dámvaddal és hóddal is találkozhatunk. Európa legnagyobb termetű méhfaját, a kék fadongót is megfigyelték a térségben, de kiemelendő, hogy a mezei poszméhek közül tizenhét faj is otthonának tekinti ezt a dombvidéket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »