Új termék gyártásába kezd a Honsa

Új termék gyártásába kezd a Honsa

Új termék gyártásába kezd és növeli dolgozói létszámát idén a pécsi Honsa Kft. – közölte az autóalkatrészek előállításával foglalkozó német tulajdonú társaság.

Termékeik köre kalaptartóval bővül, ezzel összefüggésben még a nyárig 50 ember felvételét tervezik – áll a Honsa Kft. közleményében.

Utaltak rá, hogy az 1999-ben, a Koller-csoport részeként alapított vállalkozás korszerű gépparkkal, robotizált gyártósorral magas technológiai színvonalon végzi csomagtér- és pótkerék-fedlapok gyártását olyan autóipari megrendelőknek, mint a Jaguar, a Land Rover vagy az Audi.

Hírdetés

A vállalat pécsi telephelyén több mint 500 alkalmazottal évi 4 millió terméket állít elő – tették hozzá.

A nyilvános cégadatok szerint a Honsa Kft. nettó árbevétele 2016-ban 11,44 milliárd forint volt az előző évi 11,55 milliárd forint után, adózott eredménye 713 millió forintot ért el 2016-ban, egy évvel korábban pedig 692 millió forint volt.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »