Új román országstratégiát szül a Brexit

Új országstratégiával készül előrukkolni a román kormány a Brexitet követően – jelentette be kedden Costin Borc gazdasági miniszter. Mint mondta, kielemezték a döntés várható hatásait, az új terveket pedig július 5-én hozzák majd nyilvánosságra. „A stratégia kidolgozásakor egyeztetettünk a Román Nemzeti Bankkal (BNR) és a Román Akadémiával” – hangsúlyozta a tárcavezető, konkrétumokat azonban egyelőre nem árult el.

costin-borc-agerpres_bCostin Borc gazdasági miniszter

Egy gazdasági konferencián Bogdan Olteanu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke eközben úgy vélekedett, hogy Európának hosszú távon újra meg kell határoznia magát, mivel a britek döntése nyomán elvesztette gazdasági ereje jó részét. Ez azonban szerinte csak korlátozott hatással lesz Romániára. „Evidens, hogy a lépésnek világszerte lesznek gazdasági következményei. Ma még nem látszik meg közvetlenül, hogy két fokozattal leminősítették Nagy-Britanniát. Nem látszik meg, mivel a piacokat elárasztották. Ebből a szempontból Romániára korlátozott hatással lesz a döntés” – vallja a jegybanki alelnök.

Bogdan Olteanu arra utalt, hogy a Standard & Poor’s megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, AAA besorolását. A lépést azzal indokolta, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás után – amelyen a többség a kilépésre voksolt – romlani fog a brit gazdaságpolitika kiszámíthatósága, stabilitása és hatékonysága.

A nemzetközi hitelminősítő hétfő este Londonban bejelentette, hogy az eddigi AAA-ról két fokozattal AA-ra rontotta a hosszú távú szuverén brit adósbesorolást, és az új osztályzaton is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.  A brit államadósságot egyébként a három nagy hitelminősítő közül már csak a Standard & Poor’s tartotta nyilván AAA osztályzattal, a Fitch Ratings és a Moody’s Investors Service már korábban megvonta Nagy-Britanniától az elit besorolást. A Moody’s a múlt héten negatívra rontotta a brit adósosztályzat kilátását, szintén a népszavazási eredményből eredő kockázatokra hivatkozva.

Közben pedig kiderült, hogy a Brexit utáni gazdasági kihívásokra adóemeléssel és más megszorító intézkedésekkel válaszol a brit kormány. Ezt kedden jelentette be George Osborne brit pénzügyminiszter. Mint részletezte, az Európai Unió elhagyásának megszavazása után Nagy-Britanniának bizonyítania kell, hogy önállóan is tud boldogulni – írta a Reuters. „Biztosítanunk kell állampolgáraink pénzügyi stabilitását, emellett meg kell mutatnunk a világnak, hogy a brit kormány képes saját költségvetéséből gazdálkodni” – jelentette ki kedden. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tervben természetesen szerepel az adóemelés és az államháztartás kiadásainak csökkentése is.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »