Új polgármestere van Bojtnak

Bereginé Szegedi Hajnalka független jelöltet választották a hajdú-bihari Bojt település új polgármesterének vasárnap – közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőre virradó éjszaka az MTI-vel.

Juhász Marica tájékoztatása szerint az időközi polgármester- és képviselő-választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület feloszlatta önmagát.

A polgármesteri tisztségért hárman indultak: Bereginé Szegedi Hajnalka (független), Miklós-Szabó Antal (Magyar Munkáspárt) és a korábbi polgármester, Vass Mária Irén (független).

Az 582 lakosú település 432 választásra jogosult polgára közül 317-en (73 százalék) járultak az urnákhoz.

Bereginé Szegedi Hajnalkára 160, Vass Mária Irénre 150, Miklós-Szabó Antalra pedig egy érvényes voksot adtak le; az érvényes és eredményes voksolás eredményeként a település új polgármestere Bereginé Szegedi Hajnalka független jelölt lett.

A négy képviselői helyért tizenhat – tizenhárom független, három, a Magyar Munkáspárt színeiben induló – jelölt versengett.

A képviselő-testületbe négy független jelölt – Garaguly Borbála (137 szavazat), Hodosi Lászlóné (137 szavazat), Lakatos Gyula (143 szavazat) és Rácz Emil Zsigmond (158 szavazat) – jutott be.

Ketten – Hodosi Lászlóné és Rácz Emil Zsigmond – a korábbi önkormányzati képviselő-testületnek is tagjai voltak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »