Új magyarázatot talált Kósa Lajos Kövér László kiszivárgó szavaira

A fideszes politikus szerint csak azt akarták elérni, hogy az ellenzéki törvénymódosító javaslatok ne menjenek át. A szocialisták azonban választási csalásért feljelentik a házelnököt.

„Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, és minden kormánypárti politikus így mondja. Vagyis így gondolja, vagy ezt mondja magában legfeljebb, de nem mindenki meri kimondani nyíltan, én is csak ebben a körben. Isten őrizz, hogy labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról, nem mondom, hogy nincsen benne földrajzi bűvészkedés, mert volt benne, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es évek törvényében, amelyet a szocik alkottak meg.”

Kövér László így foglalta össze a Fidesz által elfogadott választási törvény lényegét. A kiszivárgó hangfelvételen a házelnök elismeri: úgy bűvészkedtek a körzethatárokkal, hogy az a Fidesznek kedvezzen.

Kósa Lajos most azt állítja: Kövér László szavai csak arra vonatkoztak, hogy a törvényjavaslat vitájában az ellenzéki módosító javaslatok ne menjenek át.

„Az ellenzéknek az volt az érdeke – ezt is képviselte –, hogy a fővárosi választási körzetekben sokkal kevesebb szavazatszámmal lehessen győzni, mint mondjuk egy vidéki körzetben. Azokban a vidéki körzetekben, amelyek neki nem kedveznek, maradjanak a nagy létszámok, 60-70-80 ezer, míg mondjuk a Lipótvárosban legyen jó egy 30-40 ezres körzet. De ezt nem lehet teljesíteni, mert az Alkotmánybíróság határozta meg, hogy mit kell csinálni, és ezért volt az, hogy a vitában is tett az ellenzék egy csomó javaslatot, de azok mind olyanok voltak, amelyek nem teljesítették volna az Alkotmánybíróság előírását” – mondta Kósa Lajos, a Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszter.

http://mno.hu/

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára időközi választásokkal példálózva támasztaná alá, hogy az ellenzéknek is van esélye a győzelemre.

„Az időközi választási eredménye is azt mutatja, hogy minden pártnak megadja az esélyt a győzelemre. Amikor Tapolcán győztek vagy éppen Veszprémben győztek akkor nem kritizálták a választójogi rendszert. Még egyszer mondom, mindenikek megadja az egyenlő esélyt a jelenlegi választójogi rendszer” – fogalmazott Dömötör Csaba.

Az MSZP viszont feljelentést tesz. Korózs Lajos szerint ugyanis az országgyűlés elnöke éppen az ismerte el, hogy szándékosan szabták úgy át a választási körzeteket, hogy az a fideszes jelöltnek kedvezzen. A szocialista párt elnökségi tagja éppen ezért illegitimnek tartja a jelenlegi kormányt.

„A Kövér úr elismerte, hogy úgy alakították át a választási körzeteket, hogy ez egyértelműen a Fidesznek kedvezzen. Ezzel azt a célt akarták szolgálni, hogy az ellenzéknek még csak esélye se legyen labdába rúgni” – nyilatkozta Korózs Lajos a szocialisták elnökségi tagja.

A Hír TV által megkérdezett politológus szerint is a kormányoldal felé lejt a választási rendszer. Mikecz Dániel azt mondja: a jelenlegi szabályozás inkább a többségi mint sem az arányos rendszer felé viszi el a mandátumok felosztását, különösen szoros verseny esetén.

„Azért vannak furcsaságok tehát ahol egyértelműen ez a gerimanderig érvényesült, tehát, hogy úgy szabták át a választókerületeket, hogy a jobb oldalnak kedvezzen. Egy erős ellenzéki párt egy egységes ellenzék azért ezek a fajta ügyeskedések nem számítanak olyan sokat. Ez egyébként hasonlóan a határon túli magyarok szavazataihoz azért egy két három százalékot egy kiélezett helyzetben inkább a mostani kormányoldal felé billentheti a mérleget” – mondta Mikecz Dániel, a Republikon Intézet politológusa.

A politológus ugyanakkor hangsúlyozta: ha van egy erős ellenzéki mozgalom, akkor a kormányváltást a választási törvény paragrafusai nem tudják megakadályozni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »