Új luxushotel épül Mallorcán – Csak nőknek

Új luxushotel épül Mallorcán – Csak nőknek

Már a következő év tavaszán megkezdheti első szezonját Spanyolországban az első olyan hotel, amely kizárólag női vendégeket fogad majd. A szállodát Mallorca paradicsomi körülményei között a sziget nyugati partján nyitja meg sietve a Som Hotels-lánc. Joan Enric Capellá, a Som Hotels elnöke nyilatkozatban közölte, hogy az üdülőhely létesítését olyan felmérésekre alapozták, amelyeknek eredményei egyértelműen az mutatták, hogy a nők határozottan rajonganak a női hotel ötletéért.

De szálloda nem éri be azzal, hogy vendégei csak nők lehetnek, az elnök elmondása alapján azt is szeretnék, hogy a szálloda lehető legtöbb alkalmazottja is nő legyen. Ha találgatni akarunk, akkor esetleg feltételezhetjük, hogy csomagot cipelni, csatornát tisztítani illetve más mocskos, alantas, nehéz fizikai munkákat végezni talán majd férfiak is szóba jöhetnek.

A nagyon nőiesre tervezett, pink és fehér árnyalatokkal díszített harminckilenc luxusszobával ellátott háromszintes szállodában minden lesz, amire egy nőnek szüksége lehet: pálmafák, napozóágyak, egyedi atmoszférájú wellness-részleg, úszómedencék. Mindemellett nagy figyelmet fordítanak majd az egészséges ételekre.

Egyébként nem ez az első hotel a világon, amely csak a nők számára nyitva álló szolgáltatásokat indított: 2014-ben a koppenhágai Bella Sky egy külön emeletet nyitott meg kizárólag nők számára berendezett szobákkal, mely részleget szállodájuk ékköveként “Bella Donna” név alatt ajánlottak csakis a nőknek. Annak a történetnek hamarosan kellemetlen mellékíze lett, miután két férfi panaszt tett nemi diszkrimináció miatt, ami nyomán jogi eljárás is megállapította, hogy a szálloda gyakorlata jogellenes, de Anders Duelund, a hotel igazgatója kijelentette, hogy nem törődnek ezzel, szolgáltatásukat ők továbbra is csak nőknek nyújtják a Bella Donnában, mert úgy gondolják, erre joguk van. Azonban Spanyolországban, az Isztambuli Egyezmény prototípusát is megalkotó államfeminizmus európai fellegvárában korántsem biztos, hogy bárki is egyáltalán merné mondani, hogy mindez jogellenes.

Forrás: a Sun és a HVG cikke


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »