Új lendületet kap Krasznahorka felújítása

Október 18-án, tegnap délután átadták a Betléri kastély parkjában újraéledt római vízesést. A helyszínen jelen volt Rigó Konrád kulturális államtitkár és Branislav Panis a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója is. Ez az esemény adott teret arra, hogy Bárczi Gyulával, a Betléri Múzeum igazgatójával és a felujítási munkálatokat vezető vállalkozóval kiegészülve találjanak választ a felújítás körül felmerülő problémákra.

 

“Az elmúlt két hétben alapos tárgyalásokat folytattunk házon belül, és a SZNM vezérigazgatója is többször tárgyalt a kivitelezővel. Ezeknek a tárgyalásoknak egy fontos mérföldköve volt ez a terepszemlével egybekötött, kihelyezett tárgyalás Krasznahorkán. Nagyon sok problémás kérdést érintettünk és beszéltünk meg részletekbemenően”

 

– mondta a találkozót követően az államtitkár. “Célunk, Krasznahorka korhűen mutassa, hogy egy mindannyiunk számára fontos nemzeti kulturális örökség is tud európai szintű látogatói élményt nyújtani. A vár nemcsak a Betléri Múzeum, hanem a régió számára is turisztikai és gazdasági szempontból egyaránt mérvadó. Ez is egy olyan hatáskörű érv, ami miatt nem késlekedhetünk tovább” – tette hozzá Rigó Konrád.

 

 

Azzal, hogy október 1-én új vezérigazagatója lett a Szlovák Nemzeti Múzeumnak és ezt követően új főosztályvezető került a kulturális örökség főosztályának élére, egy teljesen friss, új megvilágítást nyert a krasznahorkai probléma. A legfontosabb, problémás kérdésekben Rigó elmondása szerint sikerült megegyezniük. Sok esetben részletekbemenő egyeztetéseket folytattak a vár jövőjéről. Meggyőződése, hogy új lendületet kap Krasznahorka felújítása. A részletes anyag az év első, legkésőbb második negyedévében kerülhet a kormány elé, ezzel elhárítva az akadályt a felújítások befejezésének útjából.

 

 

Az Andrássy család középkori fészke 2012. március 10-én, szombat délután, a szlovákiai parlamenti választás napján égett le. A felújítás után mindenek szerint a vár eddiginél nagyobb része lesz megközelíthető, olyan tereket és tárlatokat is megnyitnak a látogatók számára, amelyeket eddig hétpecsét alatt tartottak.

 

Kulturális Államtitkárság, Körkép.sk
borítókép: TASR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »