Új kihívások előtt Szimő

Új kihívások előtt Szimő

Bób János polgármesterrel arról beszélgettünk, melyek voltak a legutóbbi képviselő-testület főbb programpontjai.

Már régebben pályázati felhívást dolgozott ki a község egy Gúgon található terület eladására, és befektetőket kerestek lakópark építésére. Jelentkezett is egy régóta Szímőn vállalkozó cég.

Az Érsekújvártól három kilométerre fekvő Gúg nagyon vonzó lehet azok számára, akik szeretik a csendet és nyugalmat, de értékelik a járási központ közelségét. Majd´ 6 és fél hektár területről van szó a főút mellett, melynek kikiáltási ára 600 ezer euró. Az eladás terve már többedszerre nagy vitát váltott ki, és a testületi ülésen sem született döntés. A képviselők azon a véleményen voltak, a lakosok véleményét is ki kell kérni lakossági fórum keretében.

– fejtette ki Bób János.

Hírdetés

Közel egymilliós pályázatot már jóváhagytak a csatornahálózat bővítésére. Itt 25 százalék az önrész, most azon aggódnak a falu vezetői, hogy fogják ezt kigazdálkodni ebben a vírusjárvány okozta nehéz gazdasági helyzetben.

Írtak kérvényt a pénzügyminisztériumba, hogy fizesse vissza az áfát. Egyelőre nem érkezett felelet. Az is felmerült, hogy talán halasztást kellene kérniük.

A másik nagy, 432 ezer eurós pályázat – a község úthálózatának felújítására – júniusban lesz elbírálva. Ott az önrész csak öt százalék. Ha sikerülne a telekeladás, nem kellene aggódni az önrész miatt és megépülhetne a hosszú idő óta tervezett új községi hivatal is.

„Közismert, hogy Sókszelőcén, ami hozzánk elég közel van, szemétégetőt terveznek építeni. A testülethez benyújtottam egy olyan határozat tervezetet, hogy nyilvánítsuk ki, ellene vagyunk. A Vág-part közelében épülne, sok körülötte a nyitott kérdés, nem tudható, milyen hatással lenne a környezetre. Mivel ebben a témában nem tudtunk egységes álláspontra jutni a képviselőkkel, azt javasoltam, a sóki szemétégető ügyét is vitassuk meg majd a lakossági fórumon” – ismertette Szímő polgármestere.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »