Új ikon az illemhelyen

Új ikon az illemhelyen

Büszkék csak a bárminemű kisebbségek lehetnek a másságukra. Ezt az új divatot a politikai baloldal képviseli.

A karlsruhei alkotmánybíróság november 7-i döntésében kimondta, hogy a férfi- és női nem mellett egy harmadik is létezik: az interszexuális. Ezzel az LMBTQ meghatározás (leszbikus, meleg, biszex, transzszex, queer) kiegészült egy további betűvel, LMBTQI lett.

A magukat harmadik neműnek tartók ezentúl jogosultak erre a minősítésre a hivatalos eljárások során, a mellékhelyiségek pedig kibővülnek egy harmadik részleggel: a jelzőtábla figurájának egyik lábán szoknya, a másikon nadrág van. (A CEU-n állítólag már van ilyen ikon.)

Az ügy logikus folytatása a homoszexuálisok körüli fejleményeknek: a nemi kisebbséghez tartozást, a normálistól való eltérést nem kell szégyellni, bátran fel kell vállalni. A Spiegel ezt olyan kulturális áttörésnek nevezi, amely megszünteti a „bináris” gondolkodást; amikor valami csak vagy fehér, vagy fekete, német vagy idegen, férfi vagy nő.

Miután ez az áttörés sikeresen megtörtént, a lap a következő problémát abban látja, hogy vajon nyújthatnak-e a szülők segítséget az ezen rendellenességgel született gyermeküknek, vagy hagyják magára, hogy melyik vécébe menjen be? Én nem vagyok meggyőződve, hogy aki eddig rejtegette a másságát, annak most jót tesz, ha nyíltan „felvállalja”, és tüntetően bevonul a félig szoknyás, félig nadrágos rajzú boxba. Különben is, senki sem lepleződik le, senki sem szégyenül meg a hagyományos vécékben. Bocsásson meg a kedves olvasó, miközben magam is átérzem e téma tragikus voltát, a kezelése kissé tragikomikusnak tűnik számomra, hiszen a mellékhelyiség lett az emberi identitás meghatározásának legfontosabb helyszíne.

A nyugati civilizáció most identitásválsággal küszködik. Nem illik büszkén megvallani nemzeti hovatartozásunkat, kultúránkat, történelmünket, vallásunkat, nemiségünket. Büszkék csak a bárminemű kisebbségek lehetnek a másságukra. Ezt az új divatot a politikai baloldal képviseli. Népszerűségét a sorra bekövetkező választási vereségek jelzik.

Kíváncsian várom, hogyan oldják meg ezt a problémát azok az országok, ahol a nyelvben nemek vannak. Már a külön „interszexuális” vécéfülkék létesítése is komoly pénzekbe kerül majd (amire gyakorlatilag semmi szükség), az ügyintézésben is lesz egy sor többletmunka, de mi lesz a beszélt és írott nyelvben a megszólításokkal? A német lapszerkesztő így fordul olvasóihoz: Liebe Leserinnen und Leser! A tanár a gyerekeket így szólítja meg: Liebe Schülerinnen und Schüler! Az előadó a hallgatóságát hölgyeknek és uraknak nevezi. Az interszexuális embereket vajon hogyan fogják hívni? A névelő, a das már megvan, már csak a főnevet kell kitalálni.

Kiss Károly

A szerző közgazdász


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »