Új főszerkesztő az Új Ember élén

Új főszerkesztő az Új Ember élén

Március 12-től Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője veszi át az Új Ember Szerkesztőség és Kiadóhivatal vezetését.


Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a Magyar Kurír főszerkesztői megbízatásának érintetlenül hagyása mellett, 2016. március 12-i, hatállyal kinevezte Kuzmányi Istvánt, az MKPK alapító által fenntartott Új Ember Szerkesztőség és Kiadóhivatal igazgató-főszerkesztőjévé, felelős kiadói munkakörbe.

Kuzmányi István 1978. május 10-én született Nagyváradon. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett. 2001-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, nappali tagozaton szerzett teológus diplomát. Párhuzamosan kánonjogi tanulmányokat folytatott a katolikus egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében.

2001-től megszakításokkal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezető munkatársaként dolgozott.

Közel három évet élt Litvániában. 2005-től kezdett publikálni a balti országokban szerzett tapasztalatairól: kulturális és egyházi témájú írásai többek között az Új Emberben jelentek meg. Három könyve jelent meg, két balti útikönyv és egy Erdő Péter bíborossal készült riportkönyv Hitem: kegyelem címmel.

2013. október 1-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján a Magyar Kurír – katolikus hírportál igazgató-főszerkesztője.

2014-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye állandó diakónusa, szolgálati helye az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia.

Házas, két gyermek édesapja.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »