Új fejlemény a NFL-bíróbotrányban

Új fejlemény a NFL-bíróbotrányban

Frank J. D’Amico Jr. általában személyi sérülésekkel foglalkozik, de – mint mondta – sok Saints-szurkoló kereste meg, hogy terelje jogi útra a meccsen történteket. Az ügyvéd úgy döntött, enged a nyomásnak – írja az Index a Sports Illustrated magazin online kiadására hivatkozva.

Hírdetés

A portál megemlíti, hogy korábban a Pro Football Talk megtalálta az NFL-szabálykönyvben a 17-es szabály második cikkelyének első bekezdését, ami szerint az NFL-komisszár – jelen esetben Roger Goodell – a végeredményre is hatással lévő, kiemelten unfair eset tapasztalásakor az adott pillanattól újrajátszathatja a mérkőzést.

D’Amico is erre építette fel a keresetet – illetve egészen konkrétan beadta a Pro Football Talk cikkét, mint keresetet –, rajta kívül pedig két másik ügyvéd levélben kérte Goodellt, hogy tartassa be a 17-es szabályt, és játszassa újra a játékot Robey-Coleman szabálytalanságától.

A lap kiemeli: valószínűtlennek tűnik a Saints-nek kedvező döntés, a Sports Illustrated jogi elemzője ugyanis rámutatott: a 17-es szabály nem úgy van megfogalmazva, hogy a bírói hibákat is magába foglalja, az NFL-ben pedig még soha nem fordult elő, hogy újrajátszottak volna egy meccset. Az ügyvéd azonban nem hátrál meg, mint mondta, a rutinmelók mellett korábban is többször vállalt már olyan ügyeket, amikhez sok kollégája biztosan nem nyúlt volna hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »