Új csúcsokat tesztel a Richter Gedeon

A Richter 3,5 százalékos emel­­­­ke­déssel rekordszintre, 7200 forintra ért múlt szerdán,­ mi­közben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 1,1 százalékos emelkedéssel történelmi csúcsot döntött. Másnap a BUX 1,3 százalékkal korrigált, de a Richter csupán 0,8 százalékot vesztett értékéből. Pénteken is a Richter volt az egyetlen blue chip, amelyik drágult, méghozzá 7250 forintra, új történelmi csúcsra. Hétfőn napközben már 7290 forinton is kötöttek rá üzletet.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője szerint mivel nem volt különös hír a cégről, nem kizárt, hogy short pozíciók lezárása is közrejátszott jó teljesítményében. A BNP Paribas és a Basso Capital Management shortolta a Richtert, a Magyar Nemzeti Bank adatbázisa szerint előbbi az alaptőke 0,5, utóbbi 0,54 százalékával. „Fundamentális vagy a gyógyszeripari szektort érintő okokkal nem magyarázható a mozgás, semmilyen hír nem érkezett a piacra, és a rubel árfolyama is stabil volt. A 7200 forint feletti árfolyam miatt nem számítanak a befektetők csökkenésre, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által kibocsátott Richter-részvényekre váltható kötvények tulajdonosai ilyen módon akarják rögzíteni nyereségüket” – mondta a Világgazdaságnak az elemző. A kötvényeseknek egy bizonyos árfolyam felett a lejáratkor ki kell fizetni az árfolyamkülönbséget, vagy részvényekre válthatják kötvényeiket. Az állam rendszerint kifizeti a többletet, s újabb kötvényeket bocsát ki a résztulajdonában lévő vállalat finanszírozásához. Amennyiben egy kötvénytulajdonos short pozíciót nyit, rögzíteni tudja a nyereséget, mert ha felmegy az árfolyam, akkor azzal profitál, ha meg lefelé, akkor a shortügyletből tesz szert ugyanakkora haszonra. A short pozíciók lezárásához részvényeket kell vásárolni, ez pedig az árfolyam emelkedéséhez vezethet. Cinkotai Norbert szerint a Richter árfolyama, miután fontos szinteket lépett át, technikailag elérheti a 7600 forintot is.

Forrás: Kallus György

Másként látja a Richter árfolyammozgásának okait Medveczky Márton, az Equilor elemzője. Szerinte a 7140-es szint áttöréséhez és annak visszateszteléséhez szektorszintű mozgások vezettek. „A Fed kamatdöntése után adták a bankpapírokat az európai piacon, mert a befektetők szerint nagy mennyiségben áramolhat forrás Európából az Egyesült Államokba. Ott egyszerűen többet lehet keresni a biztos befektetésekkel” – emelte ki lapunknak az elemző. Az európai bankpapírokat érintő eladási hullám az OTP-t is elérte. Sok olyan befektető választhatta Medveczky Márton szerint a Richtert, aki ki akart szállni az OTP-ből. „Van sztori a magyar gyógyszergyári papírban. Hosszú évek óta jól vezetik a céget, stabilak a kilátásaik. A hazai blue chipek közül a Molnál az INA-ügy okoz bizonytalanságot, míg a Magyar Telekom esetében a roamingdíjak eltörlése – fűzte hozzá az elemző, aki szerint a short pozíciók nyitásának lehetősége viszonylag kevésbé hatott az árfolyamra. – Az ebben az esetben szükséges nyitott short pozícióknak inkább eséshez kellene vezetniük. A kötvénytulajdonosi haszon rögzítésének ráadásul pont a Richter kedvező kilátásai miatt nem lenne sok értelme. A BÉT-en egyébként sem ritka, hogy egy-egy blue chip több százalékponttal is kilő a többihez képest.”


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »