Ugyanott „parkol” Fa Nándor előző hajója, mint a SoH

Ugyanott „parkol” Fa Nándor előző hajója, mint a SoH

Fa Nándor hajója kifejezetten újnak számít a Vendée Globe mostani mezőnyében, és nem is a legértéktelenebb – derül ki egy friss összeállításból, amelyből azt is meg lehet tudni, aprópénz a győzelemért járó summa a hajó értékéhez képest. A szponzorok pedig adott esetben komoly kérésekkel is bombázhatták az óceánon küszködő sportembereket.

Terjedelmes összeállítást készített a Figyelő online kiadása a Fa Nándor számára egy héttel ezelőtt véget ért 8. Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyről, illetve annak legérdekesebb számadatairól. Hogy 93 nap, 22 óra, 52 perc és 9 másodperc alatt, 8.-ként teljesítette „a vitorlázás Mount Everestjét” Fa, az már széles körben ismert, és az is, hogy a veterán sportember most, 63 évesen befejezi óceáni jelenlétét vitorláshajón.

A cikkből kiderül, a Spirit of Hungary csapat költségvetése például a mezőny vége felé kulloghat, de kétség sem férhet hozzá, hogy a legkevesebb pénz felhasználásával a spanyol Didac Costa, a svájci Alan Roura és a francia Sébastien Destremeau állt rajthoz, utóbbi úgy fogalmazott, „szabad szemmel nem látható” a versenyére fordított összeg, hajóját pedig – amely őskövületnek számít a maga 19 évével – „váltó nélküli kerékpárnak” titulálta, az induláshoz 28 sponzortól kalapozta össze a pénzt. A Figyelő megjegyzi még, a másik két legöregebb hajó (17 év) tulajdonosa épp az önkéntes csapattagokkal készült Roura, valamint Costa, aki „kölcsöncsotrogánya” 2001-ben Ellen MacArthurral a kormánynál (a legjobb hölgyversenyző a VG történetében), Kingfisher névvel másodikként ért körbe a Vendée Globe-on.

Aprópénz, de nem nekünk

A szabad szemmel nem látható összeget persze nem a magyar átlagkeresetből élő ember szintjén kell elképzelni, hiszen a 350 ezer eurós (bő 100 millió forintos) költségvetést azért a mezőny mindegyik hajója eléri, és ennek ellenére volt olyan hajós, aki nem csak a vállalkozást tekintve volt bátor, hanem abban is, hogy a pénz kölcsönzéséért elzálogosította a házát. Egy francia napilap, a Le Télégramme becslése szerint egyébként egy teljes Vendée Globe-ciklusban akár 3 milliárd forintnyi eurót is el lehet szórni. A rekordidővel győztes francia Armel Le Cléac’h egyébként körülbelül kétszer annyit költött, mint a második helyen, minimális hátránnyal célba ért, összesen egy cégre – Hugo Boss – támaszkodó brit Alex Thomson.

A magyar Fa Nándor főbb támogatói a Mol, az MVM, a Posta, a Szerencsejáték Zrt., az anyagot biztosító Zoltek, a Közgép, az iCELL és az MFB voltak.

Szponzori hatalom

Akármekkora hírverése is volt itthon Fa Nándor miatt a versenynek, azért ez a viadal nem az NBA vagy a Forma–1: hivatalos Facebook-oldalának 263 ezer követője sincsen, és YouTube-csatornájára is alig több mint 20 ezren iratkoztak fel. A szám annál is elgondolkodtatóbb, mivel idén minden eddiginél nemzetközibb volt a verseny.

Ha bárki azt gondolná, ez a verseny hatalmas és korlátlan reklám minden cégnek, akinek a logója felkerül a vitorlára vagy a hajóra, téved: a versenyzőket általában rendesen szabályozzák, mikor és milyen módon küldhetnek videós tartalmakat a hajóról, a támogatók pedig kérhetnek további videókat a verseny alatt, így lesz – amint ezt az eddigi egyetlen kétszeres győztes Michel Desjoyeux az AFP hírügynökségnek megerősítette – igen rentábilis a támogatóknak a viadal.

Használt hajók, hajrá!

Az 1989 óta nagyjából négyévente megrendezett Vendée Globe mezőnyének elsöprő többsége – 29-ből 22 – nem erre a versenyre épített hajóval rajtolt el, hisz mindig jönnek újabb szereplők, akiknek nem áll módjukban rögtön hajót építeni. Ők lehetnek a Spirit of Hungary piaca is, amint azt Fa Nándor jelezte a Magyar Nemzetnek adott interjújában, a SoH várhatóan később is fog versenyezni. A Figyelő összeállítása ugyanakkor megjegyzi azt az érdekességet, hogy Fa korábbi hajója, a Budapest, amivel háromszor kellett elrajtolnia, mielőtt feladata a versenyt (1996/1997), ugyanott „parkol” most, ahol a SoH, és ugyanúgy eladósorban van Fa utáni tulajdonosától, Raphael Dinellitől. És ha már adás-vétel, a győztes Armel hajója 3 millió euróért már el is kelt – 3,5 millióért építették.

A verseny ezen összegekhez képest jelképes pénzdíjairól is szó esik az összeállításban: a győztesnek 160 ezer euró üti a markát, a második helyezettnek 100 ezer, Fa Nándor a 8. helyért pedig 20 ezret nyert. Az összdíjazás 600 ezer euró, ebből már lehet venni egyet a mezőny hajói közül, persze a legjobbakat biztosan nem.

Fa Nándor háromszor indult el a Vendée Globe-on, először a másodikon, ahol a legjobb nem franciaként 5. helyen ért körbe a föld körül, ezzel az első nem francia volt, aki az embert próbáló vitorlásversenyen célba ért. 1996/1997-ben nem ért célba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »