Úgy néz az idén sem lesz megtartva a Kanadai Forma-1-es Nagydíj

Úgy néz az idén sem lesz megtartva a Kanadai Forma-1-es Nagydíj

Sajtóinformációk szerint könnyen lehet, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén sem rendezik meg a Kanadai Nagydíjat a Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

Az Autoweek információi szerint a június 13-ra kiírt verseny szervezőinek helyzetét

anyagi problémák és a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozások nehezítik, s még ezen a héten végleges döntést hoznak a kérdésben.

Amennyiben ebben az évben nem tudjuk megtartani a viadalt, jövőre mindenképpen meg kell tartanunk, mert nagyon fontos a számunkra 

– nyilatkozta Valerie Plante, Montreal polgármestere a La Presse című lapnak.

Hírdetés

A járvánnyal kapcsolatos probléma abban áll, hogy

a Kanadába érkezőknek a jelenlegi szabályok szerint két hétig karanténba kell vonulniuk, ugyanakkor a montreali verseny előtt egy héttel még Azerbajdzsánban köröz majd a mezőny.

A másik komoly gondot pedig az jelenti, hogy a sorozat tulajdonosai

6 millió dolláros kompenzációt várnak el a szervezőktől, amennyiben nem engednek be nézőket a futamra.

Az Autoweek szerint Törökország lehet a beugró Montreal helyére, ám a szaklap azt is megjegyzi, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg ott sem biztos, hogy június közepén fogadni tudják a száguldó cirkuszt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »