Udvardy György veszprémi érsek adventi üzenete

Udvardy György veszprémi érsek adventi üzenete

Az alábbiakban Udvardy György veszprémi érsek 2022 adventjére írt üzenetét tesszük közzé.

Advent elején nagy szeretettel köszöntöm főegyházmegyénk papjait, katekétáit, pedagógusait, családokat, időseket, fiatalokat, mindenkit, akivel együvé tartozunk egyházmegyénkben.

Egyházunk ismét megajándékoz bennünket a szent idővel, azzal az idővel, amikor lehetőséget kapunk arra, hogy keresztény méltóságunkat fölismerjük. Fölismerjük karácsonyra készülve – karácsonyra, amikor a megtestesülést ünnepeljük, amikor a megváltás reménye érint bennünket, amikor a reményt ünnepeljük. Így azt tudjuk mondani,

Hiszen Isten velünk van, Isten betölti ígéretét, velünk éli az életét, örök élettel ajándékoz meg bennünket. Reménységünk az üdvösségre irányul. Nem szűkös, ideig-óráig tartó örömre, nem valamiféle elérhető jobb életre. Örömteli, istenes életet kíván. Ebben akarunk erősödni. A remény gondolatában, ébren tartásában, a remény cselekedeteiben akarunk erősödni. A remény cselekedetei pedig a remény embereivé tesznek bennünket.

Hírdetés

A remény emberei adventben azt jelenti, hogy ismerjük fel gyengeségeinket, ismerjük fel nyomorúságainkat, akarjuk tenni a jót. Elhordani lelki hegyeinket, betölteni lelki völgyeinket, azokat az akadályokat, amelyek akadályt jelentenek az Istennel, egymással, közösségeinkkel, az egységgel. Akarjuk megújítani kapcsolatainkat. Akarjuk teremteni a békét, megszüntetni a békétlenséget. Ennek hiányában csak töredékes minden. Bármit is teszünk, az egység hiánya, a békétlenség nem eredményezi a remény megerősödését lelkünkben.

A remény emberei a lelkületben, cselekedeteinkben és ugyanígy a békesség teremtésében. Erre hívok mindenkit, ezt teszem magam is!

Áldott adventi készületet kívánok!

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »