Tyson Fury káromkodott, visszavonult, de aztán mégsem

Egy obszcén bejegyzésben jelentette be visszavonulását Tyson Fury, az angolok nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka, majd néhány órával később közölte, hogy mégis folytatja pályafutását.

A 28 éves bokszoló bő egy hete közölte, hogy rossz mentális állapota miatt elhalasztja az ukrán Vlagyimir Klicsko elleni címmérkőzésének visszavágóját, de később kiderült, kokaint találtak a szervezetében.

„Az ökölvívás a legszomorúbb dolog, amelyben valaha részt vettem” – írta Twitter-oldalán Fury, majd trágár szavakat használva közölte, hogy visszavonul. Három órával később azonban már ezt a posztot tette ki: „Hahahaha, ilyen könnyen nem szabadultok meg tőlem! Maradok, csak azt akartam megmutatni, hogy mit akar a sajtó. Amint jobban vagyok, megvédem azt, ami az enyém, vagyis a nehézsúlyú trónt.”

Klicsko és Fury első összecsapását tavaly novemberben nagy meglepetésre a brit nyerte meg. Az angol bokszoló Düsseldorfban egyhangú pontozással győzte le 40 éves ellenfelét, aki így 2004 áprilisa után kapott ki újra, s kilenc és fél év elteltével veszítette el világbajnoki címeit.

Fury mind a 25 profi mérkőzését megnyerte, 18-szor KO-val győzött.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »