Tűzszünet, amivel Erdogan elérte célját

Tűzszünet, amivel Erdogan elérte célját

Az otthonukból menekülni kénytelen kurdok megkönnyebbüléssel fogadták a hírt, miszerint Törökország beleegyezett egy 5 napos tűzszünetbe, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról.

– Nagyon örülök a tűzszünetnek, remélem mindenki visszatérhet a hazájába – mondja egy iraki menekülttábor felé tartó szíriai kurd. Kérdésre válaszolva hozzátette, ő egyelőre nem megy vissza családjával, majd csak akkor, ha újra biztonságos lesz a helyzet Szíriában.

Az amerikai elnök hatalmas, személyes sikerként élte meg az ankarai alkut. A Twitteren azt írta; “nagyszerű hír érkezett Törökországból. Köszönöm Erdogan!”

Majd úgy fogalmazott; “ez egy csodálatos eredmény, még ha a sajtó tompítja is ennek a jelentőségét. Ezt mások tíz éve próbálták elérni. Ezalatt milliók és milliók vesztek oda.” Végül “trampul” olyasmit tett hozzá, hogy kellett ehhez egy kis szeretetteli fenéken billentés!

Donald Trump alelnökét és külügyminiszterét küldte a török elnökhöz “a török gazdaságot megsemmisítő” szankciókat belengetve. Mike Pence és Mike Pompeo a kicsikart fegyvernyugvási megállapodás után együtt tájékoztatta a sajtót.

Hírdetés

– A tűzszünet végrehajtása esetén az Egyesült Államok nem vezet be újabb szankciókat Törökországgal szemben. Ha a török hadműveletek véget érnek, akkor az elnök visszavonja a múlt hétfőn életbe léptetett gazdasági megszorító intézkedéseket – közölte az amerikai alelnök.

A hűvös viszonyt jelzi, hogy a török külügyminiszter külön, más helyen állt a kamerák elé.

– Csak szünetet tartunk, de ez nem tűzszünet. Tűzszünetet csak két törvényes fél köthet. Mi kizárólag csak szüneteltetjük az akciót, amíg a terrorista csoportok, amelyek a katonai művelet célpontjai, kivonulnak a biztonsági zónából – mondta Mevlut Cavosoglu.

Az alkuval Recep Tayyip Erdogan gyakorlatilag elérte célját. Sikerült egy több mint 30 kilométer mély sávot elfoglalnia a török-szír határon, ahonnan 5 napja van kivonulni a Kurd Népvédelmi Erőknek. Miközben a török csapatok maradnak Észak-Szíriában.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »