Tuzson: Brüsszel nem tett le a kötelező betelepítésről

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint Brüsszel nem tett le a kötelező betelepítésről, így az ellene való fellépést európai szinten és a hazai szabályozás tekintetében is erősíti annak a több mint 3,3 millió embernek az akarata, akik nemet mondtak a kvótákra az október 2-i népszavazáson.

Tuzson Bence szombaton Kaposváron, Somogy megyei aktivisták előtt, a kvótareferendum eredményét értékelő találkozójukat megelőző sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: számítanak arra, hogy az Országgyűlésben a pártok támogatni fogják az Alaptörvény módosítását.

Szeretnénk mindenkivel egyeztetni, építő javaslataikat meghallgatni, hiszen a módosításhoz a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a változtatásokat november 8-án fogadhatja el az Országgyűlés.

Jelezte ugyanakkor: az MSZP nem vett részt a témában tartott  egyeztetésen, annak ellenére, hogy képviselői korábban úgy nyilatkoztak, a népszavazást nem, de ha lesz azzal kapcsolatos törvényjavaslat, azt támogatni fogják. Az államtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy a szocialisták ezzel a lépéssel nemet mondtak 3,3 millió ember akaratára.

Tuzson Bence hangoztatta: a népszavazáson új egység jött létre Magyarországért, s ebbe az egységbe nem pártok szavazói, hanem azok az emberek tartoznak, akik kiálltak magukért, gyermekeikért, unokáikért, Magyarország jövőjéért.

Ennek az egységnek az akaratát a kormánynak, minden pártnak érvényre kell juttatnia, ezért az egységért a parlamentnek is ki kell állnia, a miniszterelnök ezért döntött úgy, hogy beterjeszti az Alaptörvény módosítását – mondta.

Az államtitkár emlékeztetett: az Alaptörvény-módosítás legfontosabb része, hogy Magyarországra nem telepíthető be idegen népesség. Lényeges elem az is, hogy mindenkinek, az állam minden szervének kötelessége Magyarország önazonosságának megtartása, önazonosságának védelme. Ez azt jelenti, hogy ezt az országot úgy szeretjük, ahogy van, így szeretnénk továbbadni utódainknak – fogalmazott.

Az ország biztonságához hosszú távon az Alaptörvény módosításán túl szükséges a déli határszakasz további erősítése, a védelem folyamatos fenntartása is, mert a következő húsz-harminc évben nem számíthatunk a migrációs nyomás csökkenésére – jegyezte meg.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról beszélt, nem emlékszik olyan ügyre, amely az elmúlt 25 évben olyan egyetértést váltott volna ki a választók körében Kaposváron, mint a kötelező betelepítés elleni népszavazás. Utalt arra, a voksukat helyben leadók 98 százaléka, több mint 21 ezer ember tett hitet városa megvédése, és amellett, hogy a legfontosabb számára: biztonságban élni.

A politikus kiemelte, a népszavazás eredménye nemcsak a kormányra, hanem a városvezetőkre is kötelezettséget, felelősséget ró, mégpedig azt, hogy ennek az óriási akaratnak az élet minden egyes színterén érvényt szerezzenek.

Gelencsér Attila, Somogy megye 1. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a körzetében élő választók 27 ezer nem szavazattal, országos átlag feletti részvétellel “hálálták meg” azt, hogy kifejezhették akaratukat a kérdésben.

Kaposvár és környéke soha nem látott egységet mutatott, a választópolgárok olyan erős üzenetet küldtek Brüsszelnek, amit az itt élők véleménye szerint nem hagyhat figyelmen kívül – közölte.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »