Tuzson: adatbázist építenek a "Soros-szervezetek"

Adatbázist építenek a “Soros-szervezetek” Magyarországon – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár azt mondta, hogy az említett szervezetek már igényelte adatokat az üresen álló laktanyákról, az állami és a magánlakásokról.

 Nyilatkozataikból is kitűnik, hogy olyan adatbázis épül, amely alkalmas arra, hogy ha a migránsok akár egy áttelepítési kvóta révén, akár a határokon keresztül megérkeznek, akkor a segítségével el lehet őket helyezni – jelentette ki.

Tuzson Bence szerint ez azt jelenti, vannak olyanok, akik visszaélnek az adatigénylésekkel és illegális adatbázist építenek.

“Ez ellen a leghatározottabban fel kell lépni, minden jogszabályt és minden jogot a rendeltetésének megfelelően kell használni, nem pedig arra, hogy a későbbiekben ezek alapján migránsokat lehessen betelepíteni Magyarországra” – hangsúlyozta.

A műsorban elhangzott, hogy a Helsinki Bizottság kedden nyilatkozatban cáfolta, hogy közérdekű adatigénylést nyújtott volna be ebben az ügyben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »