Tuti tipp

Tuti tipp

Vasárnap kezdődik a galoppszezon, s örömmel írjuk le, hogy ez a nagyszerű sportág mintha megint felívelő időszakot élne. Ez persze nem jelenti azt, hogy ismét oly jelentős társasági esemény lenne, mint hajdan, a boldog békeidőkben, amikor a galoppkapunyitó volt az úri társaság első tavaszi seregszemléje, ahová a hölgyeknek minimum új toalett dukált, az uraknak meg új életre keltett bankszámla. De még a nyolcvanas években is, amikor már nem volt sikk lovira járni, sőt magasabb politikai körökben tiltották is, népes és sokszínű értelmiségi találkozók helyszínévé vált a kapuját kitáró Kincsem Park, akármenynyire megnehezítették a megközelítését a fővárosi tanács illetékesei. Jómagam, mi tagadás, több mint húsz évig voltam szinte leltárba vett tartozéka a pályának: már hetekkel a szezonkezdet előtt alig bírtam magammal, annyira vártam a nyitófutamot, amelyen minden évben következetesen vesztettem – amit én konzekvensen jó ómennek véltem, hiszen a rossz kezdet után a folytatás már csak jobb lehetett.

De tapasztalatból mondhatom, hogy ez a tétel nem feltétlenül, sőt, egyáltalán nem igaz, ellentétben a „mindig van rosszabb” elvével, amelynek örökérvényű voltára megszámlálhatatlanul sok bizonyítékot sikerült begyűjtenem. Akkoriban nagyon sok ismerősöm kérdezte, mennyit lehet a lovin nyerni, és én hiába mondtam, hogy nem tudom, mert nem vagyok érintett a dologban, nem hitték el, mert szerintük aki olyan megszállott versenylátogató, mint én, az biztosan degeszre nyeri magát, csak éppen titkolja. Nem volt mit titkolnom, ezért inkább utánanéztem a legnagyobb nyereményeknek. A lista élén természetesen Szemere Miklós áll, akinek teljes vagyonát 50 millió dollárra becsülték, amely hihetetlen összeget az utolsó fillérig szerencsejátékokból – kártyából, loviból – szorgoskodta össze. De az ő példája egyszeri és megismételhetetlen: ahogy Kincsemhez fogható sem lesz soha többé, Szemere Miklóshoz sem lesz hasonló soha. Egyébként is, az ő nyereménye egy egész élet műve volt, nemegyszer teljes vagyonát kockáztatva duplázta meg a pénzét. Hogy mekkora volt a legnagyobb osztalék, amit felvett, arról nem találtam feljegyzést.

A legnagyobb kvóta viszont a mázlista dilettánsok martaléka szokott lenni, amin a komoly hozzáértők mindig megdöbbennek. A pengős világban 1932-ben fizették ki a legnagyobb nyereményt. Egy Margit körúti házmesterné 5 pengőre 13 ezer pengőt nyert. Állítólag házmesternéből hamarosan házi úrnővé avanzsált, más források szerint a pénz hamar visszatért oda, ahonnét vétetett. (Ez utóbbi változat hihetőbb.) Az ezredfordulóig a legnagyobb forintnyereményt az 1994-es derbin érte el egy bankár, aki életében először fogadott. 10 forintos tikettjére 361 ezret kasszírozott, amivel azonnal el is hagyta a pályát. Ez is egyedi megnyilvánulás volt részéről, mert a gyakorlatban ha valamely futamban nyer is valaki, az a pénz nem hagyja el a pálya területét, hanem pillanatok alatt baráti kölcsönökké, pacallá, kisfröccsökké konvertálódik. Az új évezredben már milliós nyeremények is születtek, sőt ma már milliárdos nyeremény is van, amely lényegesen nagyobb valószínűséggel található el, mint a lottó ötös.

Érdekes módon azt soha nem kérdezték meg, hogy mennyit lehet veszíteni, pedig arra igazán adekvát választ tudok adni. Ha szerencséd van, pont annyit, amennyi a zsebedben van. Ha nincs szerencséd, és sok haverod van a pályán, sokan szeretnek, bíznak benned, akkor a veszteséged annyival növekszik, amennyi hiteled van. Ám az igazi játékos a kasszánál hagyott pénzt nem tartja veszteségnek – sokkal inkább annak érzi azt a barbár dúlást, amit Budapest két csodálatos versenyterével korszerűsítés címén műveltek, s amit az én maradi lelkem azóta sem volt képes feldolgozni. Egyébként Csurka Istvánnal vallom: „örülök, hogy veszíthettem.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »