Tuti receptnek hangzik: a magyar kormány segítene a török jogállamiságon, mert nálunk szuperül működik

Tuti receptnek hangzik: a magyar kormány segítene a török jogállamiságon, mert nálunk szuperül működik

A török igazságügyi reformcsomag decemberben jelenik meg – közölte a miniszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország kész véleményt nyilvánítani, és akár közös projektet is indítani Ankarával a reform ügyében. A reform kidolgozásáért felelős munkacsoportot Abdulhamit Gül vezeti.

Megtudtuk azt is, hogy miért van ránk szükség:

Hírdetés

Magyarország rendelkezik azzal a szakértelemmel, amellyel segítséget nyújthat az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítéséhez, és kész átadni az új bírósági eljárási kódexek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait

– mondta a másik filmet néző Trócsányi László.

Kiemelte: török kollégája részéről nagyfokú nyitottságot érzett a reformcsomagra vonatkozó együttműködést illetően. Gül a magyar felajánlást nagy örömmel elfogadta, és jelezte, jövő tavasszal Budapestre kíván látogatni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »