Turcsinov az Oroszországgal szembeni vízumrendszer bevezetését követeli

Az orosz agresszió miatt Ukrajnának be kell vezetnie a vízumrendszert Oroszországgal szemben – jelentette ki Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.

A hivatalnok azt is megjegyezte, annak ellenére, hogy Oroszországban sok ukrán vendégmunkás dolgozik, Ukrajnának az állam érdekeit kell képviselnie – írja az Espresso.tv.

„A vízummentességre Európával szemben van szükségünk, Oroszországgal szemben pedig vízumrendszert kell bevezetnünk. Folytatjuk az Oroszország elleni háborút. Szorosan kell ellenőrizni a mozgást az ukrán–orosz határon.”- mondta Turcsinov.

Az RNBO titkára szerint az orosz titkosszolgálatok aktívan tevékenykednek, hogy olyan ukrán állampolgárokat toborozzanak a soraikba, akikből érdekük származhat. Azonban, ha valaki veszi a bátorságot, s ellent mond, akkor azt börtönbe zárják, s megvádolják azzal, hogy az illető bűnöző. Ilyen provokáció áldozata lett Roman Szuscsenko ukrán újságíró is – fejtette ki véleményét Turcsinov.

„Országainkat jelenleg nem határ, hanem egy elválasztó vonal választja el, ami bármelyik pillanatban frontvonallá változhat. Ezért szigorúan ellenőriznünk kell a határátlépést. A vízum és az ukrán-orosz államhatár átlépéséhez szükséges szabályok megváltoztatása szükséges az ellenőrzéshez.” – összegzett Turcsinov.

Rovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: ukrán-orosz viszony, vízumrendszer, ukrajnai hírek, ukrán politikaForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »