Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Jerevánban

Több mint 165 tüntetőt vettek őrizetbe és mintegy 60 ember került kórházba szombatra virradóra az örmény fővárosban, miután előző este összecsapások voltak a rendőrök és a tüntetők között, akik az egyik rendőrkapitányságot két hét óta megszállva tartó, túszszedő fegyveres csoporttal vállaltak szolidaritást.

Az örmény egészségügyi minisztérium szóvivője szombaton tájékoztatást adott arról, hogy a rendfenntartók bódító gránátokat vetettek be az erőszakos tüntetőkkel szemben. A híradások szerint péntek este a korábbi napokhoz hasonlóan ismét több százan (egyes hírügynökségek szerint több ezren) vonultak az utcára, követelve a hatóságoktól, hogy a túszszedő akciót mindenképpen erőszakmentes eszközökkel oldja meg. Ehhez képest a tüntetők és a rendőrök összecsaptak, ennek nyomán sokan megsebesültek, köztük külföldi tudósítók is. 

Július 17-én mintegy 30 fegyveres támadta meg az egyik jereváni rendőrkapitányságot, egy rendőrezredest megöltek, kilenc rendőrtisztet – köztük magas rangúakat – túszul ejtettek és bevették magukat az épületbe. Azt követelték, hogy a hatóságok engedjék szabadon a júniusban letartóztatott Zsirajr Szefilján ellenzéki politikust és “minden politikai foglyot”. Még aznap elengedtek kettőt túszaik közül, további hármat pedig egy nappal később. 

A héten többször is lövöldözés volt az elfoglalt rendőrségi épületnél, amelyben megsebesült a túszejtő fegyveres csoport egyik vezetője és fia, továbbá egy rendőr. Mindhármukat kórházba szállították. Ketten megadták magukat a hatóságoknak. A fegyveresek később azt közölték, hogy van még két sebesültjük. A hatóságok felajánlották, hogy orvosi ellátását biztosítanak számukra, de a támadók ezt elutasították. Ennek ellenére később mentősöket küldtek a helyszínre, de őket a fegyveresek túszul ejtették. A rendőrség most az orvosok szabadon engedéséről tárgyal a túszejtőkkel. 

A fegyveresek az egyik kis támogatottságú ellenzéki csoport hívei, e csoport alapítóját, Zsirajr Szefiljánt és hat politikustársát júniusban tartóztatták le. Szefilján ellen az a gyanú, hogy fegyveres csoportot szervezett, el akart foglalni kormányzati épületeket és egy televízió-átjátszóállomást. Az egykori katonatiszt Szefiljánt 2006-ban egyszer már bebörtönözték 18 hónapra a hatalom erőszakos megdöntésére tett felhívása miatt.

Szefilján elégedetlen azzal, ahogy a kormány Hegyi-Karabah ügyében cselekszik. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a ’90-es évek elején véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól, azóta a terület a helyi örmény erők és az örmény hadsereg ellenőrzése alatt áll, de időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »