Tüntetni készülnek Budapesten az úzvölgyi katonai temetõnél történtek miatt

Tüntetni készülnek Budapesten az úzvölgyi katonai temetõnél történtek miatt

Tüntetést szerveznek szombaton a budapesti román nagykövetség és konzulátus épülete előtt az úzvölgyi katonai temetőnél történt incidensek miatt.

Az esemény időpontja június 8-a szombat. György-Mózes Árpád szervező elmondta, hogy a “a civilek sokat nem tudnak tenni, mint hogy hallatják a hangjukat, de lassan a magyar politikusok is tehetetlenek az ügyet illetően. A tüntetéssel legalább jelezzük nemtetszésünket, a többi a politikusok dolga”.

Hírdetés

György-Mózes szerint az ügy kirobbantójának, a dormánfalvi polgármesternek távoznia kellene a közéletből, Hargita megye prefektusát meneszteni kellene, illetve a rendvédelemért felelős személy is bebizonyította alkalmatlanságát, amikor eszköz nélküli csendőrséget küldött akkora tömeg feltartóztatására. Hacsak a politika nem azt sugallta, hogy a látszat kedvéért ideiglenesen fel kell tartani a tömeget, vagyis a belügyminisztérium parancsának engedelmeskedett. A tüntetők ezek miatt a fent említettek lemondását fogják követelni.

A tüntetést György-Mózes a Facebookon hirdette meg, fél óra alatt több tíz megosztása van az eseményt hirdető képnek.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »