Túl szerényen

Mintha küszöbfrászban élnének az emberek, félnek belépni a templomajtón, pedig ha beleszippantanak egy Krisztust követő, élő közösség légkörébe, bizonnyal örömüket lelik benne. Válaszokat keresnek az életük nagy kérdéseire, amelyek nálunk megvannak, csak még nem találtak be hozzánk – vélekedik Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Fekete_Karoly_Todoroff_Lazare0c

„Amikor a krisztusi indulat határozza meg a cselekvésünket, a szavunkat, az összetartozásunkat, azt nevezem minőségi hitnek”

Fotó: Todoroff Lázár

Milyen szempontok szerint vizsgálták egyházközségeinket a Gyülekezeteink állapota 2023-ban című pódiumbeszélgetésen?

Lehetetlen általános látleletet készíteni, nem létezik olyan egységes mértékegység, amely valódi állapotunkat megmutatná. Gyülekezeteinket sokféle szemszögből vizsgálhatjuk: a létszámadatok, az anyagi helyzet, az építkezések vagy a templomba járók száma szerint, viszont több az egyház, mint amit látunk. Ha egy református közösség életjeleket mutat, jó a közérzete, az a tagok számától függetlenül is egészséges, míg nagy létszámú, anyagi gondokkal nem küzdő gyülekezetekben is lehetnek keserű érzések, rideg állapotok. Kegyelmi ajándék, ha megvan a Krisztushoz és egymáshoz tartozás közösségtudata, a bizalmi légkör, az áldozatos szeretetkapcsolat, amely gyülekezetté teszi az embereket.

A beszélgetésben említette a minőségi keresztyénséget. Hogyan növekedhetünk ebben?

Ha igyekszünk egyre jobban Jézushoz hasonlítani. Pál úgy fogalmaz a filippi levél Krisztus-himnuszának a fölvezetőjében: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt…” Amikor a krisztusi indulat határozza meg a cselekvésünket, a szavunkat, az összetartozásunkat, azt nevezem minőségi hitnek. Ha ez nincs meg, lehetnek hangzatos mennyiségi mutatók, jól menő intézmény, szép templom – amely talán pályázati pénzből újult meg, és nem járult hozzá a gyülekezeti tagok erőfeszítése –, csorbul a minőségi gyülekezeti lét. A minőség a szívben dől el, a lelkület táplálja. És ez nagy titok. Bár az úrvacsorára szoktuk mondani, hogy az „unio mystica cum Christo” – „titokzatos közösség Krisztussal”, én ezt kiterjesztem: a minőségi keresztyénség titokzatos közösség Krisztussal.

Mintha mi, reformátusok sokkal kevesebbet mutatnánk meg abból, ami a gyülekezeteinkben történik.

Én is így gondolom. Túlzott szerénység ez, mintha szégyellnénk, hogy sokszor és sok helyen mélyek és tartalmasak az együttléteink. Megtartjuk magunknak az élményeinket, nem híreszteljük, milyen személyes üzenetet, tanácsot kaptunk bibliaórán, istentiszteleten, vagy hogy a gyülekezeti kiránduláson gondolatokat is cseréltünk egymással, amitől gazdagabbnak érezzük magunkat, tanácsot kaptunk, nekünk szólt a Szentírás üzenete. Részesültünk a közösség áldásában, amibe jó lenne másokat is meghívni. Túlságosan természetesnek vesszük a gyülekezetben kapott apró, de életet gazdagító csodákat, pedig az összetartó erő ezekben a hétköznapi áldásokban van. A gyülekezethez tartozás érzése hiánycikk. Azon kell törni a fejünket, hogyan vonzzuk be az ilyen hiányérzettel élőket magunk közé.

Milyen kapcsolat van a lelkipásztor és a gyülekezet lelki jólléte között?

A lelkipásztor és a gyülekezet sajátos szövetségben él, mert nem pusztán egy munkaszerződésnek tesznek eleget, hanem lelki kérdések megoldására szövetkeznek. Ezek pedig mindig bizalmi kérdések, egyben érzékeny és törékeny jellegűek. Ráadásul a lelki táplálást sem kampányszerűen, hanem folyamatosan kell teljesíteni. Ebben a bensőséges kapcsolatban a gyülekezet és a lelkipásztor formálja egymást. A lelki jóllétük azonban leginkább attól függ, hogy külön-külön és együtt is milyen erős szövetségben vannak az egyház Urával, Jézus Krisztussal.

A Reformátusok Szárszói Konferenciája nyitóestjének pódiumbeszélgetésén Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke, Steinbach József dunántúli, Fekete Károly tiszántúli püspökök, valamint Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke kapott szót. A beszélgetést Ablonczy Bálint újságíró vezette.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!