Túl öregnek számít a Tinderen a holland ifjú isten, ezért a bírósággal fiatalíttatná meg magát

Túl öregnek számít a Tinderen a holland ifjú isten, ezért a bírósággal fiatalíttatná meg magát

Pert indított egy 69 éves holland férfi, hogy születési dátumát változtassák 20 évvel későbbire – adta hírül a BBC News.

Emile Ratelband 1949. március 11-i születési dátumát 1969. március 11-re kéri módosítani, hogy kora miatt ne diszkriminálják álláskereséskor vagy párkereső oldalakon. A változtatás szerinte hasonló ahhoz, mint amikor valaki transzneművé nyilvánítja magát.

"Olyan időket élünk, amikor nevet is, nemet is lehet változtatni. Miért nem dönthetem el, hány éves vagyok?" – tette fel a kérdést Ratelband.

Az arnhemi bíróság döntése négy héten belül várható. A szakértők azonban szkeptikusak, nem gondolják, hogy van olyan jogi lehetőség, amellyel egy ember megváltoztathatná születési dátumát – írták a helyi lapok.

Azzal is igyekezett alátámasztani az igényét, hogy orvosai szerint egy 45 éves testében él, saját magát pedig "ifjú istennek" írta le. Tavaly a közösségi médiában számolt be arról a pillanatról, amikor a tükör előtt állva elhatározta, hogy perel a fiatalításért: nem azért, mintha félt volna az öregedéstől, hanem mert a legtöbbet akarja kihozni az életből olyan sokáig, amíg csak lehet.

Még a nyugdíjáról is lemondana, ha húsz évvel fiatalabbnak mondhatná magát.

A motivációs guruként és médiaszemélyiségként ismert férfi az év elején áttért a buddhizmusra.

A holland alkotmány tiltja az életkor szerinti diszkriminációt a munkahelyeken.

(MTI)

Van már olyan transzkorcs, aki ennél is nagyobb időutazásra vágyott: Hét gyermek után fedezte fel transzselejt mivoltát a torontói apa – hatéves kislányként már örökbe is fogadták


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »