Túl hideg volt a fidelitasosoknak, a választ már nem várták meg

Túl hideg volt a fidelitasosoknak, a választ már nem várták meg

A sajtótájékoztatókra kioktatta Kósa Lajos a Fidesz-utánpótlást – a vitára azonban, úgy tűnik nem: Dobrev Klára lakossági fórumát egy molinó kiakasztásával zavarták meg a Fidelitasosok, a választ azonban kérdésükre már nem várták meg – azt mondták: túl hideg volt és egyébként is más programjuk akadt.

„Ahol a miniszterelnök gázszerelője vagy szomszédja gazdagabb, vagy egy év alatt többet gazdagodott, mint a Facebook alapítója. Egy abszurd világot teremtett” – mondta Dobrev Klára.

Gyurcsány Ferenc felesége a VII. kerületben tartott lakossági fórumot, amikor az ifjú fideszesek beszaladtak az épületbe és egy molinón tették fel Dobrev Klárának a kérdést a Czeglédy-ügyre utalva, hogy „mikor fizetitek ki a diákokat Klára?”

Majd a választ meg sem várva ki is szaladtak az épületből, hogy sajtótájékoztatót tartsanak. „A Gyurcsány Ferenc által jó barátnak emlegetett Czeglédy Csaba által megkárosított diákok továbbra is fölöslegesen várják az általa vezetett iskolaszövetkezet kifizetését” – mondta Virágh Előd, a Fidelitas ügyvezető alelnöke.

A HVG újságírójának kérdésére, hogy miért nem várták meg Dobrev Klára válaszát, sietségüket először a már meghirdetett sajtótájékoztatóval magyarázta Párkányi Eszter szóvivő.

– Feltettek egy kérdést, miért nem vártátok meg a választ?
– Mert előre összehívtuk a sajtótájékoztatót és…
– De a kérdésnek nem az a lényege, hogy válaszoljanak?
– De és várjuk is a választ továbbra is.
– De hát ott volt a helyszínen Dobrev Klára, nem kellett volna megvárni?
– Dobrev Klára most fenn tartja az előadását és azt hiszem el is hangzott hogy még 10 percig tart és utána erre a kérdésre is válaszolni fog.

Ám végül ezt sem várták meg.

– Feltettek egy kérdést, azt mondtátok mindjárt lejön és válaszol.
– Mi akik itt kint fagyoskodtunk nem fogjuk megvárni jelenleg de…

– De kíváncsiak vagytok a válaszra?
– Igen de valószínűleg nem várjuk meg.
– Nem ér annyit hogy várjatok rá.
– Elnézést, de…
– Nem haragszom, de ha kíváncsiak vagytok miért nem várjátok meg?
– Nekem személy szerint mennem kell és úgy tudom a többieknek is már van más programjuk.

A DK szóvivője a Hír TV-nek azt mondta: szerinte a fidelitasosok nem voltak elég bátrak hogy Dobrev Klára szemébe nézzenek, és úgy tegyék fel a kérdést, illetve hogy megkockáztassák: a válaszra majd nem tudnak mit mondani.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »