Túl erős? Novák hivatalosan is lemondott

Novák Előd a Jobbik szerdai elnökségi ülésén hivatalosan is lemondott képviselői mandátumáról.

A politikus sajtótájékoztatóján közölte: véleménye szerint azért kellett távoznia az elnökségből és a frakcióból, mert túl sok jelölés kapott a május végi tisztújításon, vagyis túl erős a párton belüli támogatottsága. Novák Előd hozzátette: mivel júliustól honvédségi kiképzésen vesz részt, ezért képviselői mandátumát június 30-val adja vissza.

„A Jobbik új elnöksége mai ülésén Vona Gábor javaslatára egyhangú határozattal úgy döntött, hogy felszólít mandátumom visszaadására, aminek eskümhöz hűen eleget is teszek. Életem legfájóbb döntését kell ma meghoznom, új életet kell kezdenem, mégis emelt fővel, tiszta lelkiismerettel távozom a nemzet templomából és a Jobbik él-, illetve most már középvonalából is 13 évnyii jobbikos munka után” – fogalmazott a távozó országgyűlési képviselő.

Vona: Lezárultak a személyi kérdések

A megromlott bizalmi viszony miatt kellett távoznia Novák Elődnek a Jobbik elnökségéből és a frakcióból – mondta Vona Gábor pártelnök a Jobbik elnökségi ülése után. Szavai szerint ezzel lezárultak a személyi kérdések a Jobbikban. Vona Gábor külön kitért Novák Előd feleségére, Dúró Dórára, akinek a munkájára a továbbiakban is számít. Vona Gábor leszögezte: Novák Előd ellen nem indítanak etikai eljárást, így a politikus a párt tagja maradhat.

„Novák Előd lemondott a mandátumáról. Bizonyította azt, hogy méltósággal és tisztességgel kezeli ezt a helyzetet és én bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad. A mai nappal kapcsolatban én úgy gondolom, hogy nekem már nincs más teendőm, minthogy azon reményemet kifejteni, bejelenteni, hogy most már a tisztújítással kapcsolatos személyi kérdéseknek a végére értünk” – fogalmazott a Jobbik-elnök.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »