Tuka bocsánatot kért az Ukrán Biztonsági Szolgálattól a félretájékoztatás miatt

Heorhij Tuka miniszter-helyettes bevallotta, hogy félretájékoztatott volt a csempészek elfogásának tekintetében, ezért helytelen következttetést vont le.

Heorhij Tuka, az ideiglenesen megszállt területek és a belső menekültek kérdéseivel foglalkozó miniszter-helyettes bevallotta, hogy félretájékoztatott volt a Hranitne (Luhanszk megye) település közelében történt csempészet helyzetében – tudatja a Szehodnya hírportál a miniszter-helyettes Facebook  oldalára hivatkozva.

Elmondása szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az Ukrán Fegyveres Erők alkalmazottai és a pénzügyőrök együtt várták a „másik oldalra” tartó rakományt. Mindenki készen állt. A „másik oldalon” is nagyon várták az árut. Amint az SZBU alkalmazottai a fegyveresekkel együtt az áru lefoglalásának tervét kezdték végrehajtani, akkor a „másik oldalon” megértették, hogy leleplezték a csatornát, s ezért tüzet nyitottak – magyarázta Tuka.

A konfliktus következtében megsérült a Moped becenevű katona, akit Dnyeper egyik kórházába szállítanak majd.

Heorhij Tuka elmondása szerint, már ismeri a sikeres művelet részleteit. Ismeri azoknak a beceneveit is, akik eltervezték és végre is hajtották a tervet. A letartóztatott személyek Donyeck lakosai. Közöttük egy nő is volt, aki a csempészcsatorna egyik szervezője volt.

“Sajnálom, hogy akaratlanul megsértettem azokat a fiúkat, akik igazán a csempészet ellen küzdenek. Bocsánatot kérek a Szolgálat dolgozóitól és vezetőitől! Zavarba hozott engem az, hogy ezt az információt a „zárt” csatornán keresztül kaptam meg” – magyarázta Heorhij Tuka.

Korábban adtunk hírt arról, hogy Heorhij Tuka, az ideiglenesen megszállt területek és a belső menekültek kérdéseivel foglalkozó miniszter-helyettes elmondta, hogy az ukrajnai Luhanszk megyében letartóztatták a csempész csapatot, melyet az Ukrán Biztonsági Szolgálat fedezett.

Csatolt_cikkek: Témába vág:Tuka: Az SZBU fedezi a csempészeket Kelet-UkrajnábanAz SZBU verziója az ATO területén folyó csempészésrőlRovatok: BelföldTelepülés: UkrajnaCímkék: Heorhij Tuka, SZBU, Ukrán Biztonsági Szolgálat, Ukrajna, Kelet-UkrajnaForrás: Kárpátinfo.net


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »