Tudta? Egy kistelepülésnyien halnak meg kórházi fertőzésbe

Korábban ismeretlen fertőzési mechanizmus okozta három beteg halálát májusban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – ismertették az eset után végzett vizsgálat eredményeit pénteken a fővárosi kórházban.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy egy vizes környezetben szaporodó baktérium, a szakirodalomban még fel nem tárt módon okozott véráramfertőzést. Az intézet dolgozói a fertőzések megelőzésére szolgáló minden akkor ismert protokollt betartottak – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta: a történteknek nincs felelősük, de kötelességüknek tartják egy olyan eljárás kidolgozását, amely a világon mindenhol megakadályozhatóvá teszi a hasonló fertőzéseket.

Ofner Péter, a kardiológiai intézet főigazgatója úgy fogalmazott, nagy traumaként érték őket a történtek, ugyanakkor nagy megkönnyebbülés, hogy egyik dolgozójuk sem hibázott.

A DK szerint a kormány a felelős

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált az Országos Tisztiorvosi Hivatal a 2015. évi kórházi fertőzésekről szóló jelentésére. Mint írták: az adatok lesújtóak, mivel még mindig több ember hal meg kórházi fertőzésekben, mint közúti balesetben. Ezek az emberek pusztán azért haltak meg, mert betették a lábukat egy magyar kórházba – tették hozzá.

Kommünikéjükben felidézik: tavaly is több száz ember halt meg amiatt, hogy a 6 éve forráskivonással sújtott magyar egészségügyben még az alapvető higiéniára sincs pénz. A DK kiemeli, hogy a jelentés foglalkozik a kézfertőtlenítő-használattal is, az adatok szerint pedig egy átlagos osztályon mindössze naponta egyszer tudnak csak kezet mosni, holott ez minden beavatkozás előtt kötelező lenne. A párt arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi kormányok alatt a kórházak azt a célt szolgálták, hogy az emberek gyógyulni járjanak oda, az Orbán-kormány kórházaiban azonban évente egy kistelepülésnyi, egyébként egészséges magyar ember hal meg fertőzésben.

A DK az Orbán-kormányt tette felelőssé a kórházi fertőzések okozta évi több száz halálesetért. Emlékeztetnek arra, hogy a párt már 6 éve követeli a Fidesztől, hogy ne a magyarok egészségén spóroljon, mégsem emeli meg az egészségügy költségvetési forrásait, évente 70 milliárd forintos kórházi adósságot okozva. A DK szerint az Orbán-kormány bukása utáni Magyarországnak az egészségügy rendbetétele lesz az egyik legfontosabb és legégetőbb feladata.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »