Tudsz játszani? – Vekerdy Tamás halálára

Tudsz játszani? – Vekerdy Tamás halálára

Akárhányszor nyitottam ki a könyveidet, mindig azt éreztem, hogy belelátsz a lelkembe, az ingatag szülői lelkembe, amely kétségbe van esve, hogy most mi lesz: nem akar enni a gyerek, nem hajlandó aludni, hisztizik, nem akar felöltözni… Neked mindenre volt válaszod.

„Vekerdy Tanár Úr ma hajnalban csöndben elment” – hirdeti halkan a Facebook-poszt. „Apa, hol vagy, gyere már!” – kiabálja hangosan a három és fél éves kisfiam. Hancúrozni akar az ágyban. Vagy ahogy ő mondja, „vihancúrozni”. „Mi a baj, apa? Miért sírsz?” Hogy magyarázzam ezt el neked, fiam? Vajon a Tanár Úr mit tanácsolna? Tamás, te hogy válaszolnál neki? Mit mondanál egy óvodás kölyöknek, miért kezdtem el könnyezni? Hisz nem is ismertük egymást, egyszer beszéltünk csak telefonon meg vagy kétszer láttalak élőben. De te mintha mégis ismertél volna engem. Akárhányszor nyitottam ki a könyveidet, mindig azt éreztem, hogy belelátsz a lelkembe, az ingatag szülői lelkembe, amely kétségbe van esve, hogy most mi lesz: nem akar enni a gyerek, nem hajlandó aludni, hisztizik, nem akar felöltözni, utálja a hajmosást, tiltakozik az óvoda ellen, fülsiketítően kiabál, féltékeny a testvérére, verekszik és így tovább. Neked mindenre volt válaszod. Nem okoskodtál, nem kioktattál, nem elmagyaráztál, hanem példát mutattál. Szerettél. És megtanítottál szeretni. Ismered Fodor Ákosnak ezt a haikuját?

„Tudsz játszani?
Tudok.
És szeretsz is?
És szeretlek is.”

Hírdetés

Micsoda kérdés, hogyne ismernéd. (És biztos szereted is.) Nekem mindig Te jutottál eszembe róla. A feleségem is mindig rád hivatkozott, mikor nem találtam egy vasalt inget sem: hogy te is megmondtad, inkább játsszon az anya a gyerekkel, mint hogy csillogjon-villogjon a lakás. Milyen felszabadító volt ezt tőled hallani. Meg azt, hogy a gyerekek milyen vérszívók tudnak lenni. Hogy előtted nem kellett tökéletesnek mutatni magunkat, s bevallhattuk neked, néha elegünk van belőlük, de rendesen. Te fogalmazhattál ilyen élesen, mert tudtuk, hogy imádod a gyerekeket. Meg ismered a (lelki) világukat. És minket is hívogattál – eleinte még csak csalogattál, később már erélyesen utasítgattál –, hogy ha boldog, kiegyensúlyozott felnőtteket akarunk nevelni a csemetéinkből, akkor hagyjuk őket gyerekként sokat játszani. Sőt! Hogy játsszunk velük. Sőt! Hogy tanuljunk tőlük mi, felnőttek. Hogy fedezzük fel magunkban felnőttként is a bennünk élő gyermeket, és akkor soha nem keseredünk bele az életbe. Neked sikerült. Lehet, hogy a bőröd ráncosabb lett, a hajad gyérebb, de szemeidből 84 évesen is egy életvidám pajkos csibész nézett kifelé. Egy pernahajder, ahogy a kisfiamnak szoktam viccesen mondani kergetőcskézés közben. Lehet, hogy mostantól a Nyitott Akadémia helyett már az örök játszómezőkön tartasz előadásokat, de nekünk és gyerekeinknek itt maradsz a szívünkben, és megpróbáljuk úgy szeretni a gyerekeinket, ahogy te szeretted őket.

„Meghalt Verkeditamás? Az mit jelent, apa?” Mit jelent? Azt jelenti, fiam, hogy ma csak később megyek be munkába, mert olyan párnacsatát csapunk, hogy még anya sem ússza meg, aztán bújócskázunk meg felépítjük az ország legnagyobb legótornyát, futkározunk egyet a parkban, s még egy kuflit is olvashatunk, ha szeretnéd. Jó lesz így, Tamás?

Urbán Péter, a Tandem vezetője


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »