Tudnivalók az Interreg Szlovákia-Magyarország Programról

Az Interreg programok a határon átnyúló közös fejlesztések, aktivitások támogatását szolgálják, két partner közös pályázata, vagy egy Európai Területi Társulás (ETT, EGTC) pályázata alapján.

A program egy szakmai konferenciával vette kezdetét néhány napja a bélai kastélyban, ahol a regionális fejlesztésben aktív szakemberek, valamint  polgármesterek és egyesületek vezetői tájékozottak a témában.

Alapinformációk

A program ERFA – Európai Regionális Fejlesztési Alap – által támogatott teljes kerete a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban 155 millió euróra csökkent. 2007-2013 közötti időszakban még 206 millió euró volt az Európai Unió támogatási kerete, miközben pénzeszközök felhasználásának eredményessége, hatékonysága megközelítette a 100 százalékot. Az ERFA általában az eredményes pályázatok, projektek költségvetésének 85 százalékát fedezi, 10 százalékot az állam, 5 százalékot pedig maguk a pályázók biztosítanak. A program utófinanszírozású, vagyis a partnereknek fedezniük kell a megvalósítás költségeit. Az Európai Unió és az állam a megvalósítást követően téríti meg a költségeket.

A program irányító hatósága Magyarországon található, a támogatások megítélését monitoring bizottság felügyeli, tagjait fele-fele arányban magyarországi és szlovákiai tagok alkotják. Szlovákia öt déli, határmenti megyéjében – Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya, Kassa – tevékenykedő önkormányzatok és civil társulások nyújthatják be közös pályázataikat Magyarország északi, határmenti megyéiben tevékenykedő önkormányzatokkal vagy civil társulásokkal. Kivételt képeznek az Európai Területi Társulások, amelyek a két ország területén tevékenykedő egy jogi személyként egy pályázatot nyújthatnak be, akár több ízben.

A programok elsődleges célja

A határon átnyúló programok fő célja az országhatárok elválasztó jellegének csökkentése, a határon átnyúló infrastruktúra és együttműködés fejlesztése, valamint a határ mentén élők közösségi kapcsolatainak fejlesztése. A program első pályázati felhívásai már napvilágot láttak. Négy prioritási tengely keretében hirdették meg a pályázatok körét: 1. természet és kultúra, 2. a határon átnyúló mobilitás javítása, 3. a fenntartható és minőségi foglalkoztatás előmozdítása és a munkavállalói mobilitás támogatása, 4. a hatóságok és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása.

További fontos tudnivalók

A közös pályázatokat angol nyelven nyújthatják be, a pályázás adminisztratív terhei itt jóval egyszerűbbek, mint a nemzeti fejlesztési terv operatív programjai esetében. Elektronikus pályázati benyújtásra készülhetnek az érdeklődők, Excel táblázatokat kell majd kitölteniük a program központi titkársága által kidolgozott irányelvek alapján.  A pályázók leggyakrabban szakemberekre, ügynökségekre bízzák majd a közös pályázatuk kidolgozását.  A Kis Projekt Alap pályázati felhívása késik. Az eredeti elképzelés alapján a partnerek legfeljebb 50 ezer euró összegben folyamodhatnak támogatásért helyi kulturális, közösségi, infrastrukturális fejlesztési elképzeléseikkel. Nem zárható ki, hogy a Kis Projekt Alap tartalma, kerete a jövőben megváltozik.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »