Trump volt ügyvédje visszatért a demokratákhoz

Trump volt ügyvédje visszatért a demokratákhoz

Cohen éveken keresztül a Demokrata Párt híve és regisztrált választója volt, azonban 2017-ben republikánus lett.

Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, Michael Cohen újra csatlakozott a Demokrata Párthoz – jelentette be Cohen ügyvédje.

Lanny Davis ügyvéd Twitteren közölte ügyfele döntését, és azt írta,

Cohen azért hagyta ott a Republikánus Pártot, hogy így is jelezze elhatárolódását a jelenlegi kormányzat értékrendjétől.

Cohen éveken keresztül a Demokrata Párt híve és regisztrált választója volt, azonban 2017-ben republikánus lett.

Egy nagyszerű ember kellett ahhoz, hogy megtegyem ezt a váltást

– írta akkor Twitter-bejegyzésében Trumpra utalva.

Ezt követően Cohen a Republikánus Párt helyettes pénzügyi igazgatója volt, és erről a posztról csak az idén mondott le, amikor a gazdasági ügyei miatt bűnügyi vizsgálat indult ellene. Michael Cohen, aki Trump személyes ügyvédje volt, az idén augusztusban bűnösnek mondta magát nyolc rendbeli bűncselekményben,

köztük adóelkerülésben, banki csalásban, a kampányfinanszírozási törvény megsértésében. Egyúttal jelezte, hogy hajlandó együttműködni a Robert Mueller vezette különleges bizottsággal, amely a Trump kampánycsapata tagjai és orosz tisztségviselők között a 2016-os elnökválasztási folyamat során történt esetleges összejátszást hivatott feltárni.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »