Trump egy gyerekre bízta a kampányt

Trump egy gyerekre bízta a kampányt

12 éves fiú felel a republikánus szavazók mozgósításáért Colorado állam fővárosának egyik kerületében. Az ifjú kampányfelelős azt tervezi, hogy 2040-ben Donald Trump nyomába lép.

Mindig is egy Trump-gyerek voltam. Az elejétől fogva kedveltem. Azt mondta, amit az emberek hallani akartak, sosem volt politikailag korrekt. Bármikor, amikor egy Hillary-támogatóval beszélek, azt mondom, rendben, megbízna benne a nukleáris kódok ügyében? Megbízna benne úgy, hogy a tenyerében vannak a nukleáris kódok, hogy azt mondhassa „rendben van, nyomjuk meg a gombot” – mondta a politikuspalánta.

A kampányirodát hivatalosan Weston édesanyja vezeti, de az iskolakezdésig több területet a 12 éves fiú visz. Ő felel például a mozgósításért, az önkéntesek és a republikánus szavazók eléréséért.

„A célom az, hogy elnök legyek 2040-ben. Akkor leszek alkalmas az indulásra. 5 éves *** korom óta indulni akarok. A programom? Mint tudja, én teljesen republikánus vagyok, Trump-szimpatizáns. Őszintén, ha Donald fia, Barron Trump nézi ezt, azt szeretném, ha ő lenne a jelölttársam. Ez nagyon jó lenne. Imer-Trump 2040” – így Weston Imer kampányiroda-vezető.

Westonnak lesz dolga a mozgósítással a novemberi elnökválasztásig. Coloradóban egyelőre Donald Trump demokrata ellenfele, Hillary Clinton meggyőző előnnyel vezet a felmérések szerint.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »