Trump drogtesztre küldené Hillary Clintont

Donald Trump szombaton egy New Hampshire államban tartott gyűlésen azt javasolta, hogy a következő vita előtt mindkét elnökjelölt vegyen részt egy drogteszten, írja a Politico. A republikánus elnökjelölt ezt azzal magyarázta, hogy szerinte Hillary Clinton a legutóbbi vita alkalmával feltűnően fel volt spanolva, a végére azonban látványosan elfáradt. “Alig tudott elvánszorogni az autójához” – mondta.

Magyar Menedék - Férfienergia

Trump a sportolókhoz hasonlította magukat, szerinte a verseny tisztasága miatt az amerikai elnökválasztáson is be kellene vezetni a drogtesztet. Az elnökjelölt korábban már Clinton egészségét és alkalmasságát is vitatta, szerinte a vetélytársának nincs elég bátorsága és ereje, illetve nem megfelelő az állóképessége ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államokat vezesse.

Néhány nappal korábban Trump egy rádiós interjúban szintén arról beszélt, hogy Hillary Clinton furcsán viselkedett a vita alatt, és azt sejti, metamfetamin hatása alatt állt. “Nem tudom, mi történik vele” – mondta, és azt is jelezte, hogy ő maga hajlandó lenne átesni a javasolt drogteszten. Az utolsó elnöki vitára egyébként szerdán kerül majd sor Los Angelesben.

Közben egy szombati közleményből kiderült, hogy Trump kampányköltsége szeptemberben elérte a százmilliót. Az elnökjelölt kampánystábja szeptember második felében jelentette be, hogy belehúznak, és 140 milliárd dollárt költenek majd reklámra az elnökválasztás napjáig. Addig mintegy 22 millió dollárt költöttek tévés és rádiós hirdetésekre.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »