Trump: Clinton alapítványa a politikatörténet legkorruptabb vállalkozása

MTI nyomán

A republikánus elnökjelölt, Donald Trump hétfőn a Clinton Alapítvány azonnali bezárására szólított fel és arra, hogy egyes adományokat vissza kell adni az adományozóknak. 

A republikánus elnökjelölt hétfőn először közleményben szólított fel a Clinton Alapítvány bezárására, majd a Fox televíziónak adott interjújában megismételte, hogy szerinte azonnal be kellene zárni az alapítványt és

a pénzt vissza kell küldeni azoknak az országoknak, amelyektől “nem volna szabad pénzt elfogadni”. 

Közleményében Donald Trump leszögezi:

Clintonék évtizedeken keresztül bennfentesként a saját zsebüket bélelték, és az adományozókkal törődtek, nem pedig az amerikai néppel. Most már világos, hogy a Clinton Alapítvány a politika történetének legkorruptabb vállalkozása. Amit a tisztességtelen Hillary külügyminisztersége idején csináltak, akkor is helytelen volt és most is helytelen. Ezt azonnal meg kell szüntetni.

Nem sokkal a közlemény kiadása után Trump a Fox televízióban hozzátette, hogy szerinte az adományokat vissza kellene küldeni sok országnak, amelytől egyébként nem is kellett volna elfogadni. Trump szerint ezek az országok befolyásolták Hillary Clinton döntéseit és

vannak köztük olyanok is, amelyek hátrányosan megkülönböztetik a nőket és a homoszexuálisokat.

Az Alapítványt azonnal be kell zárni – hangsúlyozta a republikánus elnökjelölt a televízióban is.  Arra a kérdésre, hogy szerinte Clintonék visszaküldik-e a pénzt, Trump így válaszolt:

megteszik-e vagy sem, ők nagyon pénzsóvár emberek, így valószínűleg nem fogják visszaküldeni. Pedig ennek meg kell történnie. 

John Podesta kampányfőnök szintén közleményt adott ki, amelyben emlékeztetett arra, hogy Clintonék már a múlt héten nyilvánosságra hozták, hogy amennyiben Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor az alapítvány többé nem fogad el külföldiektől és nagyvállalatoktól adományokat.

 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »