Trump alelnök-jelöltje: Putyin „egy kicsiny és hetvenkedő vezető”

Trump alelnök-jelöltje: Putyin „egy kicsiny és hetvenkedő vezető”

MTI nyomán

Az első értékelések és közvélemény-kutatások szerint a kedd esti amerikai alelnökjelölti vitában a republikánus politikus, Mike Pence szerepelt jobban, meggyőzőbben. Ugyanakkor több esetben is Donald Trumpétól eltérő álláspontot fejtett ki. Pence másképp ítéli meg az orosz elnököt vagy a szíriai helyzetet.

A CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet már a vita befejezése után egy órával nyilvánosságra hozta az első felmérést. E szerint a megkérdezettek 48 százaléka a republikánus alelnökjelölt, Mike Pence indianai kormányzó érvelését és szereplését látta meggyőzőbbnek, 42 százalékuk pedig a demokraták alelnökjelöltjét, Tim Kaine virginiai szenátort látta sikeresebbnek.

A The Washington Post értékelése szerint Pence kormányzó már a kezdet kezdetén otthonosabban érezte magát a kamerák előtt, mint demokrata párti vetélytársa. A republikánus politikus válasz közben többször is a kamerába nézett, vagyis értésre adta, hogy igazi közönsége nem az egyetemi aulában van – ahol a vitát rendezték -, hanem a tévéképernyők előtt. “Az indianai kormányzó nyugodt volt, elegáns, összefogott, éles ellentétben Mike Kaine szenátorral, aki hadart és láthatóan idegesen viselkedett” – állapítja meg a lap publicistája. A republikánus politikus “együttérző konzervatívként” mutatkozott meg – fogalmaz a Post.

A Politico “agresszívnak” minősítette Hillary Clinton alelnökjelöltjét és “korlátozottan sikeresnek” nevezi, hogy a demokrata párti politikus Mike Pence kormányzóra akarta “ráragasztani” Donald Trump ellentmondásosnak ítélt kijelentéseit. A lap szerint Kaine egyenesen “kínlódott”, és csak a vita vége felé sikerült arra késztetnie republikánus vetélytársát, hogy reagáljon Trump egy-két vitatott kijelentésére. Mike Pence azonban a lap elemzése szerint ebben is visszavágott: “Ő nem kiforrott politikus, mint ön vagy Hillary Clinton” – idézi a Politico az indianai kormányzót. A vita stílusára utalva pedig megjegyzi, hogy Mike Pence hetvenszer ejtette ki a száján Hillary Clinton nevét, míg Tim Kaine százhatvanszor Donald Trumpét.

A televíziókban nyilatkozó politikai elemzők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy néhány kérdésben a republikánus alelnökjelölt a Trumpétól eltérő álláspontot fejtett ki, így például Vlagyimir Putyin orosz elnök vagy a szíriai helyzet megítélésében. Az orosz elnököt például “kicsiny és hetvenkedő vezetőnek” nevezte, Szíriában pedig katonai csapásmérést sürgetett az Aszad-rendszer ellen. Az egyik elemző még azt is megemlítette, hogy az alelnökjelölt Mike Pence nyugodt sikere példa lehetne az elnökjelölt Donald Trump számára.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »