Trombitás Sándorra, a Magyar Arany Vitézségi Érem Hőse kitüntetettjére emlékezünk

Trombitás Sándorra, a Magyar Arany Vitézségi Érem Hőse kitüntetettjére emlékezünk

A Szőgyénben született Trombitás Sándor emlékét a közelmúltban 100. születésnapja alkalmából idézhettük az elmúlt év utolsó napjaiban.

Vitéz Trombitás 1922. december 22-én született, és 22 évvel ezelőtt adta vissza lelkét a Teremtőnek. Idén, 20 év távlatából idézzük fel azt az eseményt, amikor a felvidéki és a szőgyéni közvélemény tudomására jutott Trombitás Sándor hősiessége. Ekkor derült fény arra, hogy ő, az Arany Vitézségi Érem Hőse 39. kitüntetettje, melyet a II. világháborúban teljesített hősi szolgálatáért nyert el.

Sz. Lukács János egyetemi adjunktus – akit a Magyar Cserkészszövetség elnökeként ismerhettem – akadt Trombitás Sándor szakaszvezető nyomára. Többfordulós levélváltás után érkezett Szőgyénbe és kereste meg Mazán Júliát, Trombitás Sándor leányát, akivel közölte édesapja hősi cselekedetét, amivel kiérdemelte a magas rangú kitüntetést.

Felidézem Júlia megdöbbenését és könnyek közt történő vallomását, mely emlékeim szerint így szólt:

„Apám a halálos ágyán azt mondta nekem: meglátod lányom, engem még keresni fognak. Akkor azt gondoltam: szegény apám, biztosan félrebeszél. Meg azt: vajon ki keresné és miért? Hát megtörtént.”

Sok év hallgatás után, a politikai rendszer változását követően derült fény Trombitás Sándor hősi tettére. Az akkori önkormányzat 2003-ban emléktáblát állított Trombitás Sándor sírjára. Az avató ünnepségre a 6. alkalommal megrendezett Tavaszi Hadjárat Emlékünnepeségen került sor, ahol jelen volt Sz. Lukács János, a háború szülte vitézek felkutatásának önkéntese, aki 2001-ben távozott az élők sorából.

Az ünnepség szónoka Maruzs Roland – akkor főhadnagy, ma alezredes – a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa volt, aki ismertette Trombitás Sándor érdemeit, mely így hangzott:

Hírdetés

Trombitás Sándor korán árvaságra jutott, fegyelmezett fiatalember volt. Mielőtt behívták levente oktatóként is tevékenykedett. 1943-ban vonult be Komáromba. Kiképzés után Huszt, Torda és Arad környékén harcolt. Többször kitüntette magát bátor helytállásával, bajtársiasságával, vitézségével.

A szakaszvezető harminckilencedikként részesült a Magyar Arany Vitézségi Éremben az ellenség előtt tanúsított kimagaslóan vitéz magatartásának elismeréséül. A haditett a Honvédségi Rendeletek 1945. január 31-i számában így van leírva:

„1944. szeptember 19-23 ig tartó harcokban – Torda térségében, mint a 2. tábori póthadosztály 6. felderítő tábori pótosztály katonája – amikor rajából csak másodmagával maradt életben, a tömegben rohamozó ellenségre vetette magát, páncélöklöket azokra kilőtte, majd a lövészgödörből kiugorva intenzív tüzeléssel maradék nélkül megsemmisítette az ellenséget. Állása előtt száznál több megszámlált holttest feküdt. Elszánt magatartásának az volt az eredménye, hogy az ottani arcvonal szakaszt – az ellenséges tömegtámadás ellenére – meg lehetett tartani” – mondta el a főhadnagy.

A II. világháború idején a Magyar Királyi Honvédségben több mint 1 millió besorozott magyar katonából kétszázezren hősi halált haltak. A kitüntetettek közül 40-en Arany, 1.900-an Nagy Ezüst, 11.000-en Kis Ezüst, 40.000-en Bronz Vitézségi Érmet érdemeltek ki.
A Habsburg birodalomban a 18. század végéig az altisztek és a közkatonák kiváló teljesítményét a parancsnokok legtöbb esetben pénzzel jutalmazták. Ezt az állapotot változtatta meg az uralkodó II. József, aki 1789-ben udvari rendeletével előírta a vitézül helytálló őrmesterek és náluk alacsonyabb rangú legénység jutalmazását becsületjelvénnyel illetve pótdíjjal. Az érem alapszabálya szerint ilyen becsületjelvény csak annak adományozható, aki személyesen olyan cselekedetet hajtott végre, mely nem otromba vakmerőségből vagy rablóvágyból eredt, hanem valamely veszélyben forgó tisztnek vagy bajtársan megmentésére, valamely hadi vagy diadaljelvénynek, vagy kincstári vagyonnak megtartására, visszahódítására irányult. Az ezüstéremmel a zsoldnak a fele, az arannyal a zsold teljes összege járt pótdíjként. Az 1898 után kitüntettek halálukig kapták az érem után járó pótdíjat.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1939. április 14-én kelt határozatában – a monarchia hagyományait szem előtt tartva – megalapította a Magyar Vitézségi Érmet, melyből az arany fokozatot negyvenen kapták meg a II. világháború idején.

Bár a politikai hatalom miatt Trombitás Sándor nem beszélhetett hősiességéről, az Isten mégis fényt derített tettére, amire nem csak a családja, de a faluközösség is büszke lehet. – mondta el az esperes 2003-ban a sírjánál.

Még hosszú évekig a Tavaszi Hadjárat emlékünnepségek alkalmával tisztelegtek vitéz Trombitás sírjánál a katonai hagyományőrzők, majd az utóbbi években a Hősök napi megemlékezésen rója le kegyeletét a Komárom-megyei Történelmi Vitézi Rend és a falu közössége az Arany Vitézségi Érem Hőse, Trombitás Sándor sírjánál. Kegyelet emlékének!

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »