Trócsányi László kriminalisztikai laboratóriumot avatott Kolozsváron

A magyar Igazságügyi Minisztérium európai uniós feladatairól tartott előadást és kriminalisztikai laboratóriumot avatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán csütörtökön Trócsányi László igazságügy-miniszter.

Trócsányi László a magyar közmédiának elmondta: a minisztérium feladatának érzi a magyarországi és a határon kívüli magyar nyelvű jogászképzés támogatását. Emlékeztetett arra, hogy a második bécsi döntés után szegedi jogászprofesszorok mentek tanítani Kolozsvárra. „Ha azt akarjuk, hogy Kolozsváron európai színvonalú jogászképzés legyen, ahhoz nekünk hozzá kell járulnunk” – fogalmazott a miniszter.

Tonk Márton, a Sapientia egyetem kolozsvári karának dékánja elmondta, hogy a magyar igazságügy-minisztérium húszmillió forinttal támogatta az egyetem programjait és felszerelését, és folyamatban van egy hasonló összegű támogatási program előkészítése. Veress Emőd, a kolozsvári jogtudományi szak docense elmondta: a minisztériummal kötött együttműködési program keretében végeztek kutatást a kolozsvári magyar jogászképzés múltjáról, fordították le magyarra a román polgári törvénykönyvet, mely hamarosan interneten és nyomtatásban is elérhető lesz, és ennek keretében szerelték fel az egyetem kriminalisztika laborját. Amint Tonk Márton dékán hozzátette, az egyetem jogászképzése akkreditációra vár, és a jól felszerelt laboratórium akkreditációs feltétel. A labort egyébként Mócsy Lászlóról, a kolozsvári regionális kriminalisztikai laboratórium létrehozójáról és egykori vezetőjéről nevezték el.

A rendezvény után Trócsányi László az MTI kérdésére válaszolva aggodalmának adott hangot a romániai korrupcióellenes harc egyes megnyilvánulásai miatt. Nyomatékosította: nemzeti szinten és európai szinten is küzdeni kell a korrupció visszaszorításáért, de hozzátette, ő maga a jogállamiság híve, és úgy vélte, hogy ennek a küzdelemnek a jogállamiság keretei között kell folynia. Trócsányi László pénteken a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karán a nemzeti alkotmányok legújabb kori fejlődéséről tart francia nyelvű előadást.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »