Trianoni őrtüzek Gömör-Nógrádban képekben

Trianoni őrtüzek Gömör-Nógrádban képekben

A múlt évben a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára hirdették meg az Összetartozásunk Tüze programot, aminek sikeressége bőven felül múlta a szervezők várakozásait, így idén is meghirdették. Gömör-Nógrádban legalább félszáz helyen lobbant fel az őrtűz június 4-én, 20.21-kor.

2020-ban az Összetartozásunk Tüze rendezvény ötletgazdája a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, szervezői a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma és tagszervezetei, vagyis a világban működő magyar cserkészszövetségek. Természetesen más társszervező, partner, támogató is részt vesz a munkában, úgy ahogyan idén is. Így a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezőerejével segítette a programot, s minél szélesebb körben igyekezett felhívni az alkalomra a figyelmet. Gömörben ebbe a munkába a Gömöriek és Nógrádiak közösségi oldala is bekapcsolódott. A Felvidékről az akció médiatámogatója a Felvidék.ma.

A szervezők ezúttal újabb ötlettel bővítették az összetartozási érzés lehetőségét: mindenki, aki tüzet vállalt, felvehette a kapcsolatot egy vagy néhány, más országban tüzet vállalóval ún. „tűztársként”. Így virtuálisan, élő videó kapcsolatban gyújthatták meg a tüzeket.

Több helyszín hivatalosan is regisztrált a gyujtsukmeg.ma oldal tűzhelyei közé, de legtöbben a közösségi oldalakon osztották meg képeiket, ezekből válogattunk.

Fotó: Thuza Gábor, facebook

Előkészületek:

Tűzgyújtás:

Fotó: Gecse Attila, a Gömöri Hírlap fotósa

Fotó: Mikó Alexandra, a Csemadok ASZ elnöke, facebook

Hírdetés

Fotó: Agócs Ildikó, a Csemadok ASZ elnöke, facebook

Fotó: Csank Tímea, a Csemadok ASZ elnöke, facebook

Fotó: Kopecsni Gábor, a Felföldi Dali Szövetség elnöke
és Keka Maros, a Péterfalélrt Pt. elnöke, facebook

Fotó: Tóth Estrella Csilla és Czókoly Csaba

Fotó: Tóth Zsuzska, a BTG – Baráti Társaság Gergelyfaláért elnöke, facebook

A Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodájához és a nem messzi Vály-völgy béli Kálosához Kovácsné Czinege Piroska jelentkezett be „tűztársanak” Nagyivánról. Nagyiván község az Észak-alföldi régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Tiszafüredi járásban terül el. A Hortobágyi Nemzeti Park három oldalról is körülöleli a települést. A tűztárs a délelőtt Pósa Homoly Erzsó szerkesztő-szervezőhöz az alábbi üzenetet juttatta el: „A jelöléssel, a tűzgyújtást, az összetartozást szeretném még közelebb hozni, vagy vinni. S tudatni szeretném, hogy bárhol élnek is e világban, a magyarok valóban a szívemben vannak. Amennyiben erre felém jönnének, jelezzenek, ha módot tudunk találni, az otthonom nyitva áll. Jelenleg Nagyivánon vagyok a szülői házban, de Foktőn élek. Édesanyámnak és nekem tavaly is és idén egy megszentelt gyertya volt/lesz a TŰZ, mivel az ő állapotában ez a legoptimálisabb, de a szívünkben ennek sokszorosa van”.

Fotó: Pósa Dénes, az MKP Rimaszombati járási alelnöke, helyi elnök

Fotó: Halász Márta polgármester, facebook

Fotó: Orosz Örs, Gombaszög újraalapítója és 2009-től főszervezője, facebook

(Összeállította: HE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »