„Trianoni“ anzix

„Trianoni“ anzix

Mottó: „Jogot félig birtokolni nem lehet. Akinek az egész nincs a birtokában, semmi joga nincs.“

                                                                        Henri Barbusse

 

Egy-két éve tűnt fel először, hogy valami baj van azzal a nyelvezettel, ahogy Trianon kapcsán az eseményről zajlik a diskurzus. Valahogy nem passzoltak nekem a szavak, kifejezések, az egész narratívából hiányzott valami. Sokáig nem tudtam rálelni a dolog nyitjára, de mikor a Trianon folyóirat néhány szerkesztőjét láttam az Esztergomi KTV-ben, Popély Gyulával az élen, s az ő esetükben is ugyanezt tapasztaltam, mát tudatosabban kezdtem nyomozni a probléma után.

 

A leggyakrabban használt kifejezések mindig a körül forogtak, hogy Trianonban a békediktátum hatására elvették hazánk kétharmadát, vagy magyarok milliói kerültek idegen uralom alá. Azoknak az egymás mellett elbeszélő politikai álláspontoknak is azért nincs értelmes kifutása, mert hiányzik az a fogalmi rendszer, amelyben az egész problémakört meg lehetne vitatni.

 

Gúnyolódás a nemzeti oldalon

 

A magyarországi balliberális ellenzék, de főleg annak holdudvara gúnyolódik a nemzeti oldalon, hogy az úgymond a múlttal foglalkozik, s valóban olyan megfogalmazásokat enged meg magának, amelyekről joggal jut az ember eszébe a nemzetárulás kifejezés. Ennek egyik emlékezetes esete volt pár évvel ezelőtt, mikor Varjú László a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője parlamenti felszólalásában igazolhatónak vélte a történelmi Magyarország felosztását. Járjuk hát körbe ezeket a dolgokat, a tisztánlátás kedvéért:

 

Azok a  megfogalmazások, melyek mindig hiányoznak nekem a Trianon-problémát körbejáró közbeszédből (a): magyar szabadság, nemzeti függetlenség és nemzeti önrendelkezés kifejezésekkel írhatók le a legjobban. Mit is vesztettünk el tehát Trianonban? Nem kevesebbet és nem többet, mint szabadságunkat, nemzeti függetlenségünket és nemzeti önrendelkezésünket.

 

Azóta a magyar nemzet az 1939-1945 közötti időszakot leszámítva nemzeti önrendelkezési jogának birtokában nincsen. Erre lehetne mondani, hogy ezek a jogok csak a magyarság egy részére érvényesek, de éppen az ilyen gondolatok megelőzésére tettem a mottót az írás elejére. Amíg magyarok milliói élnek idegen uralom alatt a saját szülőföldjükön, társnemzeti státusz nélkül, semmi ilyesmiről nem beszélhetünk.

 

Bárgyú elképzelés a nyelvhatárok megőrzéséről

 

A nemzeti önrendelkezési elv Trianonban az egyik hangoztatott rendező elvnek volt szánva, de rövid időn belül kiderült, hogy ez csak a győztes oldalra került népek szempontjából érvényes, s a Károlyi-kormánynak az a bárgyú elképzelése, hogy a nyelvhatárokat sikerül megőrizni, illúziónak bizonyult.

 

A Trianon-vitákban gyakran felmerül, hogy azért nem lehet ebben a kérdésben szót érteni a környező népekkel, mert az ami nekünk veszteség, azt ők nyereségként élik meg. Ezzel természetesen nem érthetünk egyet, mert ez azt jelentené, hogy nem lehetett volna olyan igazságos határrendezést kimunkálni, ami a magyarság önrendelkezését biztosíthatta volna úgy, hogy tiszteletben tartotta volna mások önrendelkezési jogát is.

 

A nyelvhatár mentén

 

Ez minden nyelvhatár mentén megtehető lett volna, egyedül Erdély mozaikszerű etnikai szerkezete okozhatott volna gondot, de mint később a Horthy-kormányzat törekvéseinek eredménye mutatta, Erdélyt igazságosan ketté lehetett volna osztani már Trianonban. Tehát a nemzeti önrendelkezés elvét be lehetett volna tartani, az összes szereplő szempontjából.

 

Van azonban a magyarságnak egy jelentős hányada, amely Trianont nemcsak egyszerűen a nemzeti önrendelkezés elvesztésének szempontjából fogja fel, hanem számára legalább ilyen fontos szempont, hogy elvesztettük történelmi hazánk nagyobbik részét.

 

Személy szerint ezt az álláspontot is teljesen érthető szempontnak tartom. S ha megnézzük az e körüli vitákat, gyakran nehezen kibogozható, hogy ki mikor mire gondol Trianon kapcsán, s a politikai félreértések is jórészt ebből adódnak.

 

Az irredentizmus áldozata

 

Történelmi hazánk azon etnikai kisebbségek irredentizmusának esett áldozatul, melyek az általuk lakott részeket el kívánták szakítani az országtól, így kívánván egyesülni a történelmi határokon túl élő nemzetrészeikkel. Érvényes ez a burgenlandi németekre, erdélyi románokra, vajdasági szerbekre, a ruszinok kivételével.

 

Mi jogosan mondhatjuk ezekre a törekvésekre, hogy ezek nem tartozhattak volna  a nemzeti önrendelkezési elv hatálya alá, hiszen ezen népeknek már volt a határokon túl nemzetállamuk, a történelmi Magyarország területén nem voltak őshonosak, levén az államalapítás után csak évszázadokkal kezdtek beszivárogni az országba.

 

Itt kell rámutatni arra a tényre, hogy a csehek, a Szudéta-vidékre az erdélyi románokkal egy időben beszivárgó németeket, mikor azok azt el akarták szakítani a cseh történelmi államtól, egyszerűen kitelepítették! Három milliót!

 

Van még értéke a nemzeti önrendelkezésnek?

 

A szlovákság esete nem tartozik bele az említett kategóriába, hisz azok a proto-etnikai nyelvi szlávok, melyek a szlovákság alapját adták, már a honfoglalás idején is a Felvidéken éltek.

 

A fent említett két szempont folyamatosan keveredik egymással, s akadályozza elsősorban a magyarországi viták letisztázódását. Számunkra fontos kérdés, hogy a magyar szabadságnak, nemzeti függetlenségnek, nemzeti önrendelkezésnek van-e még értéke?!

 

Mindenképpen kell, hogy legyen!

 

Mai állapotunkban ugyanis nem csak a szabadságunkat veszítettük el, mint már annyiszor a történelemben, hanem a fennmaradásunk esélyét is. Ezért fentebb említett nemzeti eszményeinkből újra erőt kell merítenünk, megmaradásunk érdekében.

 

A nemzeti önrendelkezésnek, a kisebbségekkel foglalkozó politikai irodalomban van olyan alcsoportja, amit úgy hívnak, hogy Belső Önrendelkezés, s ezt az autonómiára értik, melynek területi formája képes bebiztosítani azt, amit az ún. külső önrendelkezés is, tehát a nemzeti megmaradásunkat. Ennek érdekében, most már egy magasabb szintre lépve tudatosabban kell ennek érdekében cselekednünk.

 

Könözsi László

 

Nyitókép: wikipedia (Réthey Ferenc: a Magyar Szent Koronaországainak etnográfiai térképe az 1880. évi népszámlálás adatai alapján. Budapest 1886, rajzolta: Kogutowicz Manó)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »