Transzatlanti csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Transzatlanti csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Kétnapos transzatlanti csúcstalálkozót tartanak Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián a Political Network for Values (Politikai hálózat az értékekért) szervezésében.

A tanácskozás beharangozóját illusztráló fénykép a Political Network for Values honlapján.

Hírdetés

Kétnapos transzatlanti csúcstalálkozót tartanak Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián a Political Network for Values (Politikai hálózat az értékekért) szervezésében.

Political Network for Values (PNfV)

A IV. Transatlantic Summit (IV. Transzatlanti Csúcstalálkozó) című angol nyelvű esemény második, pénteki napján az Alapjogokért Központ főigazgatója, Szánthó Miklós azt mondta, hogy a liberálisok megpróbálják kisajátítani a szabadság fogalmát, saját ideológiájukkal fűszerezve, ez azonban hamis törekvés. Sem a szabadságra, sem a demokráciára vagy a manapság sokat emlegetett jogállamiságra nem adható semleges meghatározás – jelentette ki a főigazgató.
   
Úgy fogalmazott, hogy a szabadság több a túlfogyasztásnál.
   
„A saját szabályaink szerint kell játszanunk, és a liberálisoknak hozzá kell szokniuk, hogy figyelembe vegyék azt, mi mit gondolunk a szabadságról” – idézte Orbán Viktor miniszterelnököt Szánthó Miklós.
   
Kijelentette, hogy az ő szabadságuk a jó szabadság, amely Istenben, a hazaszeretetben és a családban gyökerezik.
   
A főigazgató azt mondta, hogy a szabadosságot biztosan nem értik bele a szabadság fogalmába.
   
A jogokat a természetes rendnek kell ihletnie, a jogok nem rugalmasak, „legfőképpen nem genderfluidak”. A jogok kötelezettségekkel is járnak – hangoztatta.
   
Szánthó Miklós azt mondta, hogy a konzervatívok ellenfelei folyamatosan új jogokat, új szabadságokat „fedeznek fel”, amelyeknek semmi közük az imént említettekhez. Például mások elhallgattatásához vagy a kényelmes börtönkörülményekhez adnak jogokat – vélekedett a főigazgató, hozzátéve, hogy a liberálisok az egyént tekintik a társadalom alapjának.
   
Kijelentette: a szülők azon joga is támadások kereszttüzébe került, hogy úgy neveljék gyermekeiket, ahogyan a leghelyesebbnek látják.
   
A liberálisok azonban túllőttek a célon – hangoztatta Szánthó Miklós.
   
A magyar jobboldalt a világszerte éledező konzervatív lázadás motorjának nevezte. Szavai szerint Magyarország példát mutat, ezért tartják Budapesten a transzatlanti csúcstalálkozót.
   
A főigazgató úgy fogalmazott, hogy „azok, akik ma liberálisnak, progresszívnek, szociáldemokratának vagy demokratikus szocialistának hívják magukat, egészen egyszerűen Karl Marx újkori követői”. Marx pontosan tudta, hogy a szabad társadalmat nem lehet lerombolni a család szétzúzása nélkül, Magyarország azonban ezt nem fogja hagyni – jelentette ki.
   
„Együtt erő vagyunk, szerteszét a marxista farkasok vacsorája leszünk” – hangoztatta Szánthó Miklós.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »